
Fotó: Agerpres/EPA
Izraelben csökken a fertőzési ráta a fertőzöttek továbbra is rendkívül magas, 9000 fölötti napi száma mellett – jelentette az egészségügyi minisztérium honlapja pénteken.
2021. augusztus 27., 11:592021. augusztus 27., 11:59
Az R fertőzési ráta az augusztus elsejei 1,36-ról augusztus 15-ére fokozatosan 1,14-re csökkent a harmadik, megerősítő oltás nyomán, vagyis jelenleg száz koronavírusfertőzött 114-nek adja át a vírust. Ez még mindig a járvány terjedő tendenciáját jelzi, csak az R fertőzési mutató 1-es érték alá csökkenésével kezdődik majd az új fertőzöttek számának jelentős csökkenése.
Jelenleg 76 323 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván Izraelben, 1086-an vannak közülük kórházban, ahol a súlyos betegek száma 689, és már 149-en szorulnak lélegeztetőgépre.
A koronavírus-járvány megfékezésére ismét lejjebb vitték a harmadik oltás alsó korhatárát, már minden 30 év feletti izraeli kérhet időpontot az újabb vakcinára, ha a második felvétele óta legalább öt hónap telt el.
A mérések azt jelzik, hogy már egy hét után jelentősen emelkedik az ellenanyagszint a vakcina nyomán, de a védelem mértéke a 16. napig még növekedik, és a harmadik oltás 95 százalékban megvéd a fertőzéstől is.
Az újraoltás legfontosabb eredménye, hogy csökkent a súlyos Covid-19-betegek számának növekedése, egy hete folyamatosan hétszáz alatt maradt ez a mutató, noha a korábbi tendencia alapján ennek a számnak már jelentősen meg kellett volna haladnia az ezret.
Mivel a súlyos betegek számának növekedése megállt, a kórházak várhatóan képesek lesznek ellátni a Covid-betegeket, és jelenleg úgy tűnik, hogy elhárult az újabb országos zárlat veszélye az őszi zsidó ünnepek idejére. Továbbra is konzultálnak viszont a szakemberek a szeptember elsejei iskolakezdésről, mert egy részük szerint csak októberben kellene elkezdeni a tanévet a fertőzöttek magas száma miatt, különösen mert szeptemberben egyébként is csak 8-9 tanítási nap lesz a zsidó ünnepek, az új év és a sátoros ünnep miatt.
December vége óta Izraelben 5 943 451 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 63,91 százaléka, azonban nem bizonyult elégnek a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.
A SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 6937-en haltak meg Izraelben, szerdán 25-en, augusztusban eddig 459-en. Júniusban a negyedik, már a delta variáns által dominált hullám megjelenése előtt mindössze nyolcan vesztették életüket koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegség szövődményeiben.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!