
2009. május 11., 16:452009. május 11., 16:45
A katolikus egyházfő, akit Simon Peresz izraeli államfő és Benjámin Netanjahu miniszterelnök fogadott, emlékeztetett arra, hogy „a zsidó nép tragikusan tapasztalta meg azoknak az ideológiáknak a rettenetes következményeit, amelyek tagadják minden emberi lény alapvető méltóságát”. „Ezért kell tisztelettel megemlékeznem a soá hatmillió zsidó áldozatáról, és imádkozni, hogy az emberiség soha többé ne legyen tanúja ilyen mértékű bűntettnek” – mondta.
A pápa toleranciára, párbeszédre és megbékélésre szólított fel, valamint síkra szállt amellett, hogy mind az izraeli, mind a palesztin nép „saját hazájában élhessen, biztos és nemzetközileg elismert határok között”. A pápa kijelentésében nem használta az „állam” kifejezést, amire Netanjahu kormányfő mindeddig nem tett ígéretet a palesztinoknak a washingtoni és más szövetségesi nyomás ellenére.
XVI. Benedek egyúttal reményét fejezte ki, hogy a három nagy monoteista vallás, a kereszténység, az iszlám és a judaizmus által is szent városként tisztelt Jeruzsálemben valamennyi zarándok szabadon, korlátozások nélkül felkereshesse hite szent helyeit.
Simon Peresz először latin nyelven (Ave Benedicte, princeps fidelium qui hodie Terram Sanctam visitas – Isten hozott, Benedek, első a hívők között, aki ma a Szentföldre látogatsz), majd héberül köszöntötte XVI. Benedeket. Hangsúlyozta, hogy a pápa látogatásának küldetése „elvetni a tolerancia magvát, és kiirtani a fanatizmus gyökereit”.
Az izraeli elnök azt a meggyőződését hangoztatta, hogy XVI. Benedek üzenete elősegíti „a judaizmus és a kereszténység közötti párbeszéd folytatását a próféták szellemében”. A közel-keleti rendezésről szólva Peresz felidézte, hogy a zsidó állam már békét kötött Egyiptommal és Jordániával, jelenleg folynak a tárgyalások a palesztinokkal, és reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben sikerül eljutni egy igazságos regionális békéhez. Az ünnepélyes fogadás után a pápa helikopteren Jeruzsálembe utazott.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.