
Megismétlődik a tavalyi forgatókönyv. Az egymás utáni második évben zajlik hívők nélkül a húsvét a Vatikánban a koronavírus-járvány miatt
Fotó: Vatican News
A koronavírus-járvány miatt az egymás utáni második évben hívők nélkül zajlik majd a húsvét a Vatikánban, a nagypénteki esti keresztutat tavalyhoz hasonlóan a Colosseum helyett a Szent Péter téren tartják meg – közölte az ünnepi szertartások programját a szentszéki sajtóközpont.
2021. március 24., 08:332021. március 24., 08:33
Már virágvasárnap a Szent Péter-bazilikában mutatja be Ferenc pápa a Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző misét korlátozott számú résztvevővel. Elmarad a Szent Péter tér közepén ilyenkor szokásos körmenet, ahogyan már tavaly, a járvány első hullámában sem tartották meg.
A rómaiak a lakóhelyükhöz legközelebbi templomba mehetnek el engedély nélkül. Naponta több misét mutatnak be, hogy a távolságtartás miatt mindenki részt tudjon venni a szertartásokon.

Fiatalkori tüdőműtétéről, pszichoterápiáról, valamint saját stresszoldási módszeréről is beszélt Ferenc pápa abban a régebbi interjúban, amelyet a Vatican News hírportál ismertetett szombaton. Az egyházfő ebben azt is megjegyezte, hogy Rómában, pápaként kíván meghalni.
Nagycsütörtökön Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatja be az olaj- vagy más nevén krizmaszentelő misét.
Nagypénteken este Ferenc pápa a keresztutat a Colosseum helyett a Szent Péter téren vezeti. Tavaly a stációk között a keresztet egy padovai börtön rabjai vitték a teljesen üres, mécsesekkel megvilágított téren. Az idén a meditációkat nem teológusok írták, hanem az umbriai Foligno város cserkészcsapatának 8 és 19 év közötti fiataljai, akik a krisztusi passiót kísérő szövegben a Covid-19 betegség okozta magányról, szolidaritásról, diszkriminációról elmélkednek.

A járványkorlátozások újabb szigorítása miatt Ferenc pápa a hívők és turisták nélküli Vatikánban mutatja be a misét szenteste, valamint interneten sugározzák december 25-ei üzenetét majd az Urbi et Orbi áldást is.
Szombat este Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában vezeti a vigíliát, amely a szokásos este kilenc óra helyett fél nyolckor kezdődik.
Húsvéthétfőn délben szintén interneten mondja el beszédét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!