
2009. november 08., 18:012009. november 08., 18:01
A vendéglátók, illetve a szervezők szerint Berlinben a szabadságot ünnepli a világ, ezért az ünnepi program „a szabadság ünnepe” elnevezést viseli. A német főváros központjába, a Brandenburgi kapuhoz és környékére százezreket várnak, de közülük, több tízezer már vasárnap ünnepeltek. Mégpedig a hajdani határátkelőknél, valamint annak a dominófalnak a mentén, amelyet – az egykori mesterséges határ vonalát követve – a hét végére mintegy másfél kilométer hosszú szakaszon építettek fel a Brandenburgi kapu mentén a Potsdamer Platztól a német parlamentig. A különleges anyagból készült színes dominókat német és külföldi fiatalok festették, illetve rajzolták tele saját, az egykori fallal kapcsolatos „gondolataikkal”.
A dominófalat november 9-én este bontják le, a 20 évvel ezelőtti tényleges falbontásra emlékezve. Az első téglát azonban ezúttal nem Magyarország üti ki a falból – mint azt Helmut Kohl, a német egység kancellárja annak idején többször is hangsúlyozta –, hanem Mihail Gorbacsov és Lech Walesa, akik az első dominókat döntik le.
A hétfő esti évfordulós rendezvény a Brandenburgi kapunál ünnepi koncerttel kezdődik, amelyen Berlin város zenekara lép fel Daniel Barenboim vezényletével, és a hírek szerint Wagner, valamint Beethoven darabokat játszik. Az újabb falbontás, azaz a dominók ledöntése ezután következik, majd újabb koncert az amerikai rocksztár, Jon Bon Jovi és a Grammy-díjas, a világ első számú lemezlovasának többször is megválasztott német Paul van Dyk részvételével. Ő az évforduló estéjére tervezi erre az alkalomra írt himnuszának világpremierjét. A himnusz nem véletlenül a We are one (Egyek vagyunk) címet viseli.
Közben a világ minden tájáról összegyűlt magas rangú politikusok közül jó néhány a felállított színpadokon méltatja az évforduló jelentőségét. Az állam- és kormányfők, továbbá a többi „kiemelt” vendég pedig késő este Merkel kancellárral jubileumi vacsorát fogyaszt el. Köztük lesz Dmitrij Medvegyev, Hillary Clinton, Gordon Brown Nicolas Sarkozy és Bajnai Gordon is.
A német fővárosban már napok óta páratlanul szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Berlinben az évforduló kapcsán több ezer rendőr teljesít állandó szolgálatot.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.