Hirdetés

Horvátország is elengedi a karantént a beoltott turistáknak

Képünk illusztráció •  Fotó: Rostás Szabolcs

Képünk illusztráció

Fotó: Rostás Szabolcs

Horvátország április 1-jétől módosít határátlépési feltételein és felmenti a karanténkötelezettség alól azokat, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy voltak már fertőzöttek.

MTI

2021. március 26., 18:422021. március 26., 18:42

Ezt Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a koronavírus-válságstáb vezetője jelentette be a testület pénteki sajtótájékoztatóján. A határt eddig – néhány kivétellel – csak negatív PCR-teszttel lehetett átlépni. Gyerekeknek hétéves korig nem lesz szükségük semmilyen igazolásra, mondta a tárcavezető. A szigorításokkal kapcsolatban megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint a húsvéti ünnepekre országos szinten nem hoznak újabb korlátozásokat.

Ugyanakkor – mint mondta – a megyék saját területükön dönthetnek szigorúbb intézkedésekről.

Hirdetés

Ezt korábban négy megye meg is tette, tíz megyében pedig már ettől a héttől online oktatásra álltak át. A jelenlegi járványügyi intézkedések március 31-ig vannak hatályban.

Horvátországban több mint negyven százalékkal nőtt a fertőzöttek száma az elmúlt héthez képest, és meghatározóvá vált a gyorsabban terjedő brit variáns.

Az országban az elmúlt napon 1802 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 264 111-et. Az elmúlt 24 órában 16-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5854-re emelkedett. Kórházban 1107 beteget ápolnak, közülük 115-en vannak lélegeztetőgépen.

Szlovéniában szerdára 1032-vel, több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban tíz beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4258-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 500-an vannak kórházban, 108-an intenzív osztályon.

A csütörtöki bejelentésekkel ellentétben Szlovénia szombat helyett már péntektől módosított határátlépési feltételein.

Eszerint a határ menti területeken ingatlannal és mezőgazdasági földdel rendelkezők ismét karanténkötelezettség nélkül léphetik át a határt. Az ingázóknak továbbra is egy hétnél nem régebbi PCR-tesztet vagy antigén gyorsteszttel kell rendelkezniük, mindenki más számára pedig kötelező a 24 óránál nem régebbi PCR-teszt.

Kivételt képeznek ez alól azok, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy már átestek a fertőzésen. A kormány vasárnap este dönt a húsvéti időszakra vonatkozó korlátozásokról. Sajtóhírek szerint április 1-jétől 12-ig teljes lezárás jöhet.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés