Hirdetés

Hétvége előtt enyhíthetnek a korlátozásokon Horvátországban

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Még a hétvége előtt enyhíthet Horvátország a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokon, engedélyezik száz főig a rendezvényeket és kinyithatnak az éttermek belső helyiségei. 

MTI

2021. május 24., 18:152021. május 24., 18:15

A tárcavezető kiemelte, hogy a nyitás fokozatos lesz, az új rendelet pedig június közepéig lesz érvényben. Hozzátette: szigorú járványügyi intézkedések mellett engedélyezik a vásárok és a szakkiállítások megrendezését is. Meghatározzák, hány négyzetméternek kell jutnia egy főre, valamint kötelező lesz a maszk viselése. Részleteket várhatóan szerdai sajtótájékoztatóján közöl majd a válságstáb.

A Jutarnji List című horvát napilap járványügyi szakemberekre hivatkozva hétfőn arról írt, hogy

Hirdetés

a maszk viselése kötelező lesz mindaddig, amíg legalább 1,7 millió ember meg nem kapja mindkét oltást.

A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 181 255-en kaptak védőoltást, közülük 401 566-nak már a második adag vakcinát is beadták.

Az elmúlt napon 74 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta számuk elérte a 354 060-at. Az elmúlt 24 órában a Covid-19 szövődményeinek következtében 26-an haltak meg, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 7929-re emelkedett. Kórházban 1211 beteget ápolnak, közülük 116-an vannak lélegeztetőgépen.

Javul a járványhelyzet a szomszédos Szlovéniában is, ahol tovább csökkent a fertőzöttek és a kórházban kezelt betegek száma.

Hétfőre 83 új fertőzöttet regisztráltak, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma elérte a 251 773-at. Az országban tavaly október 4-én volt utoljára száz fő alatt a napi esetszám. Az elmúlt napon egy beteg hunyt el, így a járvány halálos áldozatainak száma 4652-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 316-an vannak kórházban, 96-an közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmilliós országban védőoltást eddig 630 265-en kaptak, közülük 334 628-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 36,5, illetve 19,4 százaléka.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter a Siol.net hírportálnak nyilatkozva elmondta:

a nagyobb vakcinaszállítmányok érkezésével nyárig be tudják oltani a felnőtt lakosság több mint felét, már csak azért is, mert csökkent a vakcinákkal szembeni bizalmatlanság.

Ennek ellenére szerinte folytatni kell az oltás felvételére buzdító kampányt, hogy a helyzet ne romoljon egy esetleges új őszi hullám előtt.

„Amennyiben nem tudjuk elérni a szükséges átoltottságot az országban, az év végén vagy a jövő év elején, amikor a körülmények kedvezőbbek lesznek a vírus terjedéséhez, újra megismétlődhet az a helyzet, amivel tavaly szembe kellett néznünk” – húzta alá Poklukar.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés