
Olivier Veran (középen) szerint a karanténidőszakok lerövidítése segít megvédeni a gazdaságot
Fotó: Olivier Véran/Facebook
Módosítja a koronavírussal fertőzött emberekre vonatkozó karanténkövetelményeket a francia kormány, annak ellenére, hogy minden eddiginél magasabb számú új megbetegedést regisztráltak – jelentette be Olivier Veran egészségügyi miniszter.
2022. január 02., 12:122022. január 02., 12:12
2022. január 02., 12:162022. január 02., 12:16
Veran a Le Journal du Dimanche című vasárnapi újságnak elmondta, hogy hétfőtől a vírussal fertőzött, teljesen beoltott embereknek csak hét napig kell izolálniuk magukat, a karantén hossza pedig öt napra csökkenhet azoknál, akiknél negatív a teszteredmény. Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy a nem beoltottaknak tíz napig kellene karanténban maradniuk, és elkülönítési idejüket ugyanilyen feltételek mellett hét napra lehetne lerövidíteni.
Szombaton Franciaország 219 ezer új vírusfertőzést jelentett. A százezer főre jutó új esetek hétnapos előfordulási aránya legutóbb 1456 volt.
Franciaországban ahhoz, hogy valakit teljes mértékben védettnek tekintsenek, a második védőoltást követően legkésőbb hét hónappal meg kell kapnia az emlékeztető oltást is. Az egészségügyi miniszter bejelentette azt is, hogy ez az időszak február 15-étől négy hónapra rövidül.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!