
Fotó: Varga György/MTI
Két héttel a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisa után már harmadával csökkent a koronavírus terjedése az oltottak teljes korosztályában – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
2021. január 13., 18:412021. január 13., 18:41
2021. január 13., 19:092021. január 13., 19:09
A legnagyobb izraeli egészségbiztosító pénztár, a Klalit jelentős számú, 200 ezer 60 évesnél idősebb páciens adatainak elemzéséből kimutatta, hogy két héttel az első dózis után harmadával kevesebben voltak az új fertőzöttek között az idősek, s nem csak az oltottak körében csökkent a megbetegedések száma.
A kutatás legfőbb kérdése az volt, hogy vajon csak az oltottak megbetegedését akadályozza-e meg, vagy a vírus továbbadását is lassítja a vakcina.
Az azonosított fertőzöttek adataiból az derült ki, hogy az oltás 5–12 napig nem hatott ki az általános fertőzési arányokra a megfigyelt 200 ezer 60 évesnél idősebb körében, de a 13. napon már enyhén csökkent, és a 14. naptól harmadával csökkent megfertőződésük az egész korosztályra kivetítve.
Ran Balicer professzor, a Klalit kutató részlegének a vezetője szerint noha az eredmények csak előzetesek, de „nagyon biztatóak”. „Fontos szem előtt tartani, hogy ezek a megfigyelések nem azt mutatják, hogy teljes védelmet nyújt az oltás a betegséggel szemben” – figyelmeztetett mégis a további óvatosságra.
„Ezért az oltottaknak továbbra is óvatosaknak kell lenniük, arcmaszkot kell viselniük, és be kell tartaniuk a közegészségügyi utasításokat a körülöttük élők védelme érdekében” – tette hozzá.
Az oltást a gyógyszergyártó cég utasításai alapján három hét után meg kell ismételni, és csak a vakcina második dózisának beadása után egy héttel ígérik a mintegy 95 százalékos védettséget az oltottak számára.
2020. december 20-án kezdte meg az egészségügyiek és a különösen veszélyeztetett 60 év fölöttiek beoltását. Eddig a vakcina két dózisa közül az elsőt csaknem 2 millió embernek adták be, és már megkezdték a második dózis beadását is.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!