Gyurcsány Ferenc véleménye szerint azonban Magyarországnak nem ez az érdeke, különösen, amikor szerinte a legnagyobb ellenzéki párt nem ad programot. „Az országnak érdeke, hogy egy közösen, széles körben elfogadható, az országot szolgáló program mentén kormányozzanak” – fogalmazott, hozzátéve: nem kell összekeverni az ellenzéki politikai érdeket az ország érdekével, a hatalmi politikai szándékot a kormányzás és az ország tartalmi ügyeivel. Arra a kérdésre, hogy Fodor Gábor elnökké választása mennyiben változtat az MSZP és az SZDSZ kapcsolatán, Gyurcsány úgy reagált: a két párt közös érdeke – egy növekedéspárti gazdaság- és társadalompolitika elindítása a ciklus második felében – a tisztújító küldöttgyűlés után sem változik. Arra a felvetésre: tervezi-e, hogy koalíciós egyeztetéseket kezdeményez az SZDSZ-szel, úgy válaszolt: tervezi, hogy továbbra is nyitott politikát folytat. A kormányfő arra a felvetésre, hogy távozna-e posztjáról egy esetleges új koalíció érdekében, azt mondta: az országgal akkor történnek jó dolgok, ha adó-, költségvetési, családtámogatási kérdésekről beszélnek, nem pedig hatalmi spekulációról.
Fodor Gábor egyébként hétfőn este kijelentette: a jelenlegi körülmények ismeretében nem lesz MSZP–SZDSZ- koalíció.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.