
Képünk illusztráció
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Róma polgármestere, Roberto Gualtieri kedden városi gyásznapnak nyilvánította november 5-ét, szerdát a Torre dei Conti középkori torony részleges összeomlása következtében elhunyt román munkás, Octav Stroici emlékére – írja az EFE hírügynökség.
2025. november 04., 19:192025. november 04., 19:19
„Róma városa Octav Stroici családjával, munkatársaival és mindazokkal együtt áll, akik szerették őt, és osztozik gyászukban e tragikus veszteség után” – közölte az olasz főváros polgármesteri hivatala.
A római Torre dei Conti részleges leomlása után 12 órával sikerült kimenteni a romok alól Octav Stroici 66 éves munkást, akinek azonban a mentőautóban leállt a szíve, és a kórházban már nem tudták megmenteni az életét. A férfi volt az egyetlen a romok alatt rekedt, állagmegóvási munkálatokat végző öt munkás közül, aki nem élte túl a balesetet – írja az Agerpres.
„Egy egészséges országban Octav nem dolgozott volna építkezésen, ahol nehéz, intenzív és veszélyes munkát végzett, hogy megélhetését biztosítsa. Mindennek változnia kell” – olvasható a szakszervezetek állásfoglalásában.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!