Hirdetés

Gyalázatnak nevezte Brüsszel döntését a Kárpátaljára EBESZ-missziót szorgalmazó Szijjártó Péter

•  Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra kérte keddi hágai tárgyalásain Kajrat Abdrahmanovot, az EBESZ új kisebbségügyi főbiztosát, hogy Kárpátalján is állandó jelleggel legyen jelen a szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója. A tárcavezető szerint sok esetben a magyarokat fizikailag fenyegető atrocitások történnek ott, az Európai Bizottságnak pedig nem fontos az őshonos kisebbségek felkarolása.

MTI

2021. január 19., 17:582021. január 19., 17:58

2021. január 19., 18:582021. január 19., 18:58

A miniszter a tárgyalások után az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt héten Brüsszelben „rácsapták az ajtót” az Európában élő nemzeti közösségekre. „Az Európai Bizottság világossá tette, hogy Brüsszel számára az illegális migránsok támogatása sokkal fontosabb, mint az európai országokban élő őshonos nemzeti közösségek ügyének a felkarolása” – mondta Szijjártó, arra reagálva, hogy a múlt pénteken a bizottság bejelentette: nem irányoz elő új jogi aktusokat a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban.

A bizottság azzal indokolta döntését, hogy az eredeti, 2013-as előterjesztés óta eltelt években számos olyan intézkedés született, amely megoldást kínál a benne megfogalmazott javaslatokra.

Hirdetés

„Ez gyalázat, ez elfogadhatatlan döntés az Európai Bizottság részéről, éppen ezért nekünk, magyaroknak fontos, hogy más nemzetközi szervezetek figyelmét felhívjuk, és segítségüket kérjük az olyan ügyekben, amikor a határon túl élő magyar nemzeti közösségek jogait megsértik” – mondta Szijjártó Péter, aki szerint Brüsszel döntésével a kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, felvidéki magyarokat a különböző kontinensekről Európában illegálisan érkező és bevándorló személyek mögé sorolta.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy sok esetben a magyarokat fizikailag fenyegető atrocitások történnek Kárpátalján, fenyegetik a magyarokat és családjaikat. Szerinte látható, hogy az ukrán szélsőségesek nem akarnak meghátrálni, továbbra is agresszívan politizálnak. Hozzátette, ezért fontos, hogy a nemzetközi szervezetek – azon belül is az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – külön figyelmet szenteljen ennek a kérdésnek.

Szijjártó Péter ezért arra kérte Kajrat Abdrahmanovot, az EBESZ új, tavaly december elején kinevezett kisebbségügyi főbiztosát, érje el, hogy szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója ne csak Ukrajna keleti, hanem nyugati végében is teljesítsen szolgálatot, állandó jelenlétet hozzon létre Kárpátalján. A miniszter elmondta, hogy a jövő héten Kijevbe utazik, mert – mint fogalmazott – „a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani”. A tárcavezető továbbra is hisz abban, hogy vissza lehet téríteni a két ország kapcsolatrendszerét a kölcsönös tisztelet talajára, és hiszi azt, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter személyesen is ezt az álláspontot képviseli.

„Remélem, hogy legalább valamifajta előrelépést sikerül elérni a két ország kapcsolatrendszerében, amelyre a legnagyobb befolyást nyilvánvalóan a gyakorolja, hogy hogyan bánunk egymás kisebbségeivel” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a hírügynökségnek.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés