2010. március 02., 15:442010. március 02., 15:44
A banda élén egy közgazdasági végzettséggel rendelkező, 40 éves moszkvai vállalkozó állt. A társaság bármilyen összeget hajlandó volt készpénzre váltani, vagy a világ bármely sarkába elküldeni, s szolgáltatásaikat elsősorban azok vették igénybe, akik el akarták kerülni az adófizetést.
Az elképzelés egyszerű volt: a társaság több tucat úgynevezett egynapos céget alapított. Ezek számláira kellett átutalni a tisztára mosandó összeget. Onnan továbbutalták más számlákra a pénzt, a jelzés szerint valamely áru vagy szolgáltatás fejében. Miután a milliók szétszivárogtak különféle számlákra, azokról a pénzt bankautomatákban vették fel kisebb összegekben. Végül a készpénzt dobozokban vitték el a megrendelőknek. Mindezért 1-7 százalékos jutalékot számoltak fel és ebből közel 10 milliárd forintnak megfelelő tiszta bevételre tettek szert. Emellett azonban pénztárszolgáltatást is nyújtottak és pénzváltással is foglalkoztak.
A gazdaságbiztonsági osztály 150 munkatársa egyszerre 22 cégnél végzett házkutatást, és több mint 240 cégpecsétet foglalt le. A \"cég\" központi irodájában mindent elborítottak a bankjegyekkel teli zsákok és dobozok.
Egyelőre három főt vettek őrizetbe, de az illetékes szóvivő szerint a vizsgálat nem zárult le, s sorra veszik a banda adócsaló ügyfeleit is.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.
Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.
Az Egyesült Államok legalább 11,3 milliárd dollárt költött az Irán elleni háború első hat napjában – közölték a Donald Trump elnök vezette kormányzat tisztviselői egy kongresszusi tájékoztatón a héten.
A történelmi összekötő utat az első világháborút lezáró békeszerződés, az új román–magyar határvonal szelte ketté, de a két település önkormányzata európai uniós támogatással újjáépítené.
Nyugat-Irakban lezuhant egy amerikai katonai utántöltő repülőgép csütörtök éjjel – jelentette be az illetékes amerikai parancsnokság. A legfrissebb információk szerint négy amerikai katona meghalt a balesetben, és összesen hatan voltak a gépen.
Az iráni konfliktus rövid távon kedvezhet Oroszországnak a magasabb energiaárak és a Nyugat megosztott figyelme miatt, de komoly gazdasági és geopolitikai kockázatokat is hordoz, mivel a Hormuzi-szoros körüli zavarok az egész világgazdaságot érinthetik.
Kézzelfogható eredménye van annak, hogy az utóbbi években erősödött a Románia és Magyarország közötti konstruktív együttműködés – jelenttette ki Tánczos Barna, miután Budapesten tárgyalt Szijjártó Péterrel.