Hirdetés

Gasparovic: nincs ok a bocsánatkérésre

A szlovák államfő nem látja semmi okát annak, miért kellene Pozsonynak bocsánatot kérnie Sólyom Lászlótól a múlt pénteki diplomáciai incidens kapcsán. Bajnai Gordon miniszterelnök munkatalálkozót kezdeményez szlovák kollégájával, Robert Ficóval.

MTI

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 28., 16:322009. augusztus 28., 16:32

„Ivan Gasparovic elnök úr nem lát okot arra, miért kellene a szlovák félnek bocsánatot kérnie” – nyilatkozta Marek Trubac elnöki szóvivő a Pravda című független pozsonyi napilap pénteki számában.A szóvivő Kumin Ferencnek, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetőjének nyilatkozatára reagált, aki a Magyar Televízió Az este című műsorában szerdán azt mondta: a Sólyom Lászlót augusztus 21-én ért sérelemmel a Magyar Köztársaság olyan sértést kapott a szlovák féltől, ami miatt elégtételt kell kapnia.

A magyar államfő múlt pénteken Révkomáromban részt vett volna Szent István szobrának felavatásán, de személyét a szlovák hatóságok aznapra nem kívánatosnak minősítették, s ezzel meghiúsították látogatását.

A budapesti kormány szóvivői irodája pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Bajnai Gordon  miniszterelnök egyeztetést kezdeményez Robert Fico szlovák miniszterelnökkel a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében.

A találkozóra – megfelelő előkészületeket követően – még szeptember első felében sor kerülhet - áll a közleményben. Bajnai Gordon szerint nem szabad hagyni elmérgesedni a két ország közötti viszonyt. A kormányfő szerint a két ország minden állampolgárának érdeke, hogy enyhüljön a feszültség, amelyet a szlovákiai nyelvtörvény módosítása és a köztársasági elnök európai alapnormákba ütköző, elfogadhatatlan kitiltása okozott. Ez a feszültség csak táptalajul szolgál az utóbbi napok nyugtalanító incidenseinek, és elvonja a figyelmet a gazdasági válság kezeléséről, amely éppúgy súlyos gondokat okoz Szlovákiában, mint Magyarországon.

A magyar miniszterelnök szerint a munkatalálkozó célja, hogy konkrét feszültségcsökkentő lépések történjenek, és hogy a vezetők párbeszéde hozzájáruljon a problémák érdemi megoldásához. Bajnai Gordon reményét fejezte ki, hogy a szeptember 1-jén életbe lépő, az európai alapértékekkel ellentétes nyelvtörvény ügyében sikerül jobb belátásra bírni a szlovák felet. A találkozó részleteiről a két külügyminiszter vasárnapi bledi találkozóján egyeztet.

Molotov-koktél után közlekedési incidens

A Magyar Televízió csütörtök esti híradójában arról számolt be, hogy aznap este egy gépkocsi ráhúzott Szlovákia budapesti nagykövetének autójára Budapesten. A hírműsorban az is elhangzott, hogy szidalmazták is a diplomatát. A nagykövetet szállító szlovák rendszámú autót megpróbálta leszorítani az útról egy gépkocsi, ám sérülés nem történt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábban azt közölte, tanúként hallgattak ki két budapesti férfit a szlovák nagykövetség budapesti épülete ellen szerdán elkövetett Molotov-koktélos támadás ügyében; a nyomozók azt vizsgálják, hogy ez a két ember összefüggésbe hozható-e a bűncselekménnyel.

Csáky: fel kell hívni a figyelmet a szlovákiai magyarság problémáira

Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint a szeptember 1-jei dunaszerdahelyi nagygyűlés célja felhívni a figyelmet a szlovákiai magyarság súlyos problémáira és tiltakozni az államnyelvtörvény ellen. „El kell mondanunk, hogy elég volt a durva magyarellenességből, elég a kormány antidemokratikus praktikáiból, elég a hazudozásokból és a közös vagyon szétlopkodásából. Mi, magyarok, normálisabb körülmények között akarunk élni. Ez pedig a jelek szerint nemzetközi segítség nélkül megint nem fog menni. Ezért kell felhívnunk a problémáinkra egy ilyen nagygyűléssel a figyelmet” – mondja Csáky Pál abban az interjúban, amely az Új Szó című napilapban jelent meg pénteken fizetett hirdetésként.

A Kiállunk jogainkért címmel meghirdetett dunaszerdahelyi nagygyűlést az MKP szervezi, társrendezőként pedig a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala jegyzi.

Csáky szerint jó lenne, ha magas lenne a részvétel Dunaszerdahelyen, hogy „a világba tényleg elmenjen a híre annak, hogy a magyarok úgy gondolják Szlovákiában, hogy az ország irányultságával komoly bajok vannak, s ezen a kurzuson változtatni kell”.

A szlovák államnyelvtörvény szeptemberi hatályba lépését sajnálatosnak minősítette a politikus, de leszögezte: „nem szabad félnünk, nem szabad, hogy ez a buta törvény megfélemlítsen bennünket. A törvény értelmében magánembereket nem lehet megbüntetni, tehát bátran használjuk az anyanyelvünket az élet minden területén”.

Csáky megerősítette: az MKP szeptember 2-ai hatállyal életbe lépteti nyelvtörvény-felügyeleti rendszerét. Bárki bármilyen problémával találkozik, bármilyen bejelenteni valója van a törvény alkalmazásával kapcsolatban, illetve bármely kérdésére választ szeretne kapni, azt az MKP Központi Irodájában megteheti, illetve bejelentését az MKP járási irodáiban is eszközölheti.

A pártelnök ismételten bírálta a szlovák vezetést, amiért nem tette lehetővé, hogy Sólyom László magyar államfő a múlt pénteken részt vehessen Szent István révkomáromi szobrának felavatásán. „Ez felháborító, Szlovákia ezzel valóban a harmadik világ szintjére süllyedt. Sólyom László persze úriemberként viselkedett: az ilyen viselkedés viszont akkor hatékony, ha a másik oldalon is úriemberek vannak. Szlovákiában sajnos ez most messze sincs így” – vélte a szlovákiai politikus a hirdetésként megjelent interjúban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés