2010. február 11., 09:562010. február 11., 09:56
Az Európába telepítendő rakétavédelmi rendszer – amelynek keretében Romániába elfogórakéta-ütegeket telepítenének – tervét bíráló moszkvai nyilatkozatok azonban kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, vajon Oroszország kész-e aláírni egy olyan új START-szerződést, amely a támadórakéták mellett nem tesz említést a védelmi célú rakétákról.
„Az Európában létrejövő rakétavédelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul, hanem az Irán felől kirajzolódó fenyegetések ellen” – reagált Washingtonban Philip Crowley külügyminisztériumi szóvivő. Vlagyimir Csizsov orosz EU-nagykövet ugyanakkor tegnap ismét kétségbe vonta ezen érv megalapozottságát, kijelentve: a jelenlegi ismeretek szerint Irán nem rendelkezik olyan, közép-hatótávolságú rakétákkal, amelyek képesek lennének elérni Romániát vagy Lengyelországot, és kevéssé valószínű, hogy a közeljövőben szert tenne ilyenekre.
A rakéták romániai telepítése ügyében egyébként a parlament védelmi és külügyi bizottságai tegnap hallgatták meg Teodor Baconschi külügy- és Gabriel Oprea védelmi minisztert, George Maior SRI-igazgatót és Silviu Predoiut, a külügyi hírszerzés igazgatóhelyettesét. Baconschi közölte: a rakétapajzs az ország egész területét védi, Bukarestnek nem kerül pénzébe, ám a vele kapcsolatos tárgyalások legalább másfél évig tartanak majd.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.