
Fotó: Agerpres
2010. március 01., 14:512010. március 01., 14:51
Az elnök parancsba adta a katonaságnak, hogy segédkezzen a vízellátás helyreállításában, az élelmiszer és a takarók elosztásában és az utak járhatóvá tételében. Elrendelte, hogy az elektromos művek először a kórházakban és a menedékhelyeken állítsa helyre a szolgáltatást. A legsúlyosabb károkat elszenvedett Concepción, Talca és Curicó városban tábori kórházakat állítanak fel. Bachelet elnök, aki március 11-én távozik hivatalából, kijelentette, hogy hazájának külföldről tábori kórházakra, pontonhidakra, víztisztító berendezésekre, valamint kárbecslőkre és mentőcsapatokra lenne szüksége.
A Richter-skála szerint 8,8-es erősségű földrengés halottainak száma hétfőre 711 lett, de Bachelet szerint az áldozatok száma emelkedni fog. Sokakat eltűntként tartanak számon. A katasztrófa okozta anyagi kár elérheti a 30 milliárd dollárt, ami a chilei GDP 15 százalékának felel meg – jelentette be az Equecat kárbecslő cég. Mintegy félmillió otthon vált lakhatatlanná.
A part menti halászfalvakban a földrengést követő cunami szinte mindent elpusztított, házakat és autókat rongált meg súlyosan. Egyedül Constitución településen 350 ember vesztette életét. A lakosok itt a tűzoltókon töltötték ki elkeseredettségüket, akik pedig vizet és teát osztottak közöttük.
Dél-Chile egyik legfontosabb kikötővárosa, Talcahuano Bio Bio környékén is szökőár söpört végig, hatalmas károkat okozott a kikötő berendezéseiben, kisodorva a halászhajókat a tengerből. Lloca faluban az árhullám lerombolta a tengerparti fesztiválra felállított vidámparkot. A Robinson Crusoe szigeten a hullámok 3 kilométerre hatoltak be San Juan Batista városba.
Francisco Vidal védelmi miniszter elismerte, hogy a haditengerészet hibázott, amikor a rengés után nem rendelt el cunamiriadót. Ezt több révkapitány megtette, amivel Vidal szerint „több száz életet” sikerült megmenteni. Az árhullám mintegy 30 perccel a rengés után érte el a partvidéket.
Chile legsúlyosabb károkat elszenvedő középső régiói a megrongálódott és eltorlaszolt utak miatt még mindig nehezen megközelíthetők. A mentési munkálatokat nagyban nehezítik az utórengések és a fosztogatók. Az újabb földmozgásoktól való félelmükben sokan a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.
Concepciónban a tűzoltóknak fel kellett függeszteniük egy 14 emeletes ház roncsai alatt rekedt mintegy 60 ember kimentését, mert az út túloldalán a rendőrség könnygázt vetett be a tolvajok tömegének feloszlatására, ami őket is fojtogatta. Chile több városából érkeztek hírek kirabolt és felgyújtott áruházakról, valamint feltört banki automatákról.
A hétvégén nyaralásból hazatérők tömegei lepték el a vidéki buszpályaudvarokat. Az emberek a városokba igyekeztek, hogy megnézzék az otthonaikban keletkezett kárt. Chilében hétfőn értek véget a nyári szabadságolások.
Madridban a Spanyol Nyelv Királyi Akadémiája és a Cervantes Intézet hétfőn bejelentette, hogy elmarad a chilei Valparaisóba tervezett háromnapos nemzetközi spanyol nyelvi konferencia, amely az eredeti tervek szerint kedden kezdődött volna. A találkozó helyett „hatalmas virtuális kongresszust tartanak az interneten”.
A chilei főváros repülőtere ugyanakkor ismét fogad gépeket, s a santiagói metró is újból üzemel.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.