Az Országos Választási Iroda összesítése szerint az adatok 99,26%-os feldolgozottsága mellett a 176 választókerület közül 119-ben nyert első körben a Fidesz-KDNP jelöltje, így második fordulóra 57 kerületben kerül sor. Ezek közül 55-ben szintén az ő jelöltjük vezet, az MSZP jelöltjei közül csupán ketten vághatnak neki első helyről a második fordulónak.
„Életem legnagyobb feladata előtt állok” - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje pártja választási központjában vasárnap késő este; úgy értékelte: a magyar emberek a választás első fordulójának napján ítéletet mondtak, legyőzték a reménytelenséget. Kijelentette: az emberek 2010-ben ítéletet mondtak egy kudarcot valló korszak felett. \"Ez a győzelem nem a Fideszé, ez a győzelem az önöké, ez a győzelem Magyarországé\" - fogalmazott.
Orbán Viktor szerint a Fidesz nem egy szokványos, hanem egy történelmi választást nyert meg. Kijelentette: „a helyzet úgy áll, hogy a választások első fordulóját követően kellő szerénységgel és alázattal kijelenthetjük, hogy a következő magyar kormány megalakulásához szükséges parlamenti többség már rendelkezésre áll”.
Nincs kétség, nincs bizonytalanság, nincs kétértelműség: egyértelmű, határozott, világos népakarattal van dolga a Fidesznek, Magyarország polgárai gyors, mélyreható, megrendítő erejű változást akarnak - mondta, hangsúlyozva, hogy a pártjával szembeni elvárások is történelmi jelentőségűek, de nem fognak visszaretteni csak azért, mert a kihívás óriási.
A Fidesz elnöke ugyanakkor rámutatott: akármilyen elsöprő fölénnyel is győztek vasárnap, a következő évek során számukra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon. A következő kabinet nem érhet el sikereket önállóan és egyedül, csak akkor, ha mindig számíthat az emberekre - zárta beszédét Orbán Viktor.
Szili Katalin szerint az előzetes választási eredmények ismeretében párton belül is le kell vonni a politikai konzekvenciákat. A volt házelnök, szocialista parlamenti képviselőjelölt Szili Katalin köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a szocialista pártot és jelöltjeit.
„A magyar emberek kétharmada jobbikos, csak még nem mindenki tud róla” - mondta Vona Gábor. A Jobbik elnöke kiemelte, hogy amit elértek, az „nagyok sok”: a Jobbik „totális, soha nem látott ellenszélben” megduplázta szavazóinak számát, s ezt a jövőre nézve nagyon biztatónak tartják. Úgy fogalmazott: voltak közöttük, akik jobb eredményre számítottak, szerették volna megelőzni az MSZP-t. Mint hozzátette, az MSZP „koporsójába” az utolsó szöget ugyan még nem verték be, de még néhány hónap, és őket is „saját halottuknak” fogják tekinteni - tette hozzá.
Schiffer András, az LMP listavezetője úgy fogalmazott: „úgy tűnik, a csoda bekövetkezett”. Schiffer szerint történelmet írtak, mert nemcsak a negyedik legnagyobb pártként bekerültek a parlamentbe, de felülmúlták a közvélemény-kutatók várakozásait. Amit az LMP elért, az reményt jelent az ország számára, hogy lehet tisztességgel politizálni – vélekedett.
A választások első fordulója eredményének ismeretében Dávid Ibolya bejelentette: lemond az MDF elnöki posztjáról. Azt mondta, „súlyos vereségnek” tartja a pártja által elért eredményt, amelyet a pártját az elmúlt időszakban ért támadásoknak tulajdonított. Arról is beszélt, hogy csalódottak; nem csak az objektív körülmények miatt érték el ezt az eredményt, hanem ők is hibát követtek el. „Én magam a saját felelősségemet is elismerem” - mondta.
Az SZDSZ csalódottan vette tudomásul a választási eredményeket, amelynek következtében a demokratikus közép, a konzervatív-liberális összefogás nem nyerte el a választók öt százalékának támogatását. Retkes Attila, az SZDSZ elnöke szerint ez saját pártja valamint az MDF, de az ország szempontjából is szomorú fejlemény, mert az egyetlen racionális programmal bíró pártszövetség nem tudott bekerülni a parlamentbe. Hozzátette: sajnos a Jobbik, igazolva előzetes félelmeiket, megerősödve került ki a választásból.
Sólyom László köztársasági elnök szerint a rendszerváltás óta még soha nem volt olyan egyértelmű és széles a győztes párt támogatása, mint most, ám - mint mondta - ez a bizalom óriási felelősséget ruház a győztes pártra. Az államfő az Országos Választási Központban megköszönte a választópolgároknak a magas részvételi arányt.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.