2009. október 20., 09:492009. október 20., 09:49
„Ha ezt nem tesszük meg, nemcsak hogy sok farizeust látok, akik a Szlovák Köztársaság nemzeti érdekeinek következetlen védelmével fognak minket vádolni, hanem látom az azonnali támadási kísérleteket a Benes-dekrétumok ellen” – jelentette ki a szlovák miniszterelnök.
Václav Klaus cseh elnök a hónap elején közölte: nem írja alá a Lisszaboni Szerződés ratifikációs okmányát, amíg Csehország mentességet nem kap a szerződés részét képező emberi jogi charta hatálya alól.
A cseh államfő szerint csak így lehet megakadályozni, hogy a II. világháború után a Benes-dekrétumok alapján Csehszlovákiából kitelepített németek visszakövetelhessék elkobzott vagyonukat. Fico azt állítja: a Benes-dekrétumok révén a háború utáni Csehszlovákia az ellenséggel és a fasiszta kollaboránsokkal számolt le.
| A szlovákiai államnyelvtörvény megsértésére hivatkozva vizsgálat indult a Szabad Újság című hetilap óriásplakátjai ügyében. A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet szerint egy ellenőrzéskor megállapították, hogy két helyen is olyan, Szabad Újságot reklámozó óriásplakátok vannak, amelyeken kizárólag magyar nyelvű a szöveg, ami ellentétes a hatályos nyelvtörvénnyel. |
A dekrétumok „tartós részét képezik a cseh és a szlovák jogrendnek, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa megváltoztathatatlannak és megsemmisíthetetlennek minősítette őket” – jelentette ki a miniszterelnök. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Benes-dekrétumokat Szlovákiában hosszú ideje elsősorban a „magyar politikai képviselet” kérdőjelezi meg.
„Megsemmisítésükkel ugyanis megnyílna az út ahhoz a vagyonhoz, amelyet Csehszlovákia hivatalosan vett el a fasiszta rendszert támogató emberektől” – húzta alá a kormányfő. Ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a kérdést nem Szlovákia, hanem a cseh államfő nyitotta meg. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Carl Bildt, az EU soros elnökségét betöltő Svédország külügyminisztere ugyanakkor tegnap közölte: szó sem lehet a szlovák kérés teljesítéséről.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.