Hirdetés

Ferenc pápa újra a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondja el karácsonyi beszédét, a tér is nyitott lesz bárki előtt

Archív felvétel/Vaticannews.va

Archív felvétel/Vaticannews.va

Karácsonykor ismét a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondja el ünnepi beszédét Ferenc pápa, a tavalyi évvel ellentétben, amikor a súlyos járványhelyzet miatt erre nem volt lehetőség – közölte a szentszéki sajtóközpont.

MTI

2021. december 17., 08:502021. december 17., 08:50

Mint ismeretes, Ferenc pápa 2020 húsvétján és karácsonyán, valamint az idei húsvéti ünnepek alkalmával is a Szent Péter-bazilika belsejében, a főoltárnál mondta el beszédét a járványkorlátozások miatt. A Vatikán így akarta elkerülni, hogy a hívők megtöltsék a Szent Péter teret, amely egyébként is nehezen volt megközelíthető az akkor érvényes kijárási tilalom miatt.  

Több mint másfél év után a pápa visszatér a hagyományhoz, és december 25-én a bazilika központi lodzsájáról mondja el ünnepi üzenetét, amelyet szokás szerint a latin nyelvű Urbi et Orbi áldás követ. A Vatikán csütörtökön közölte: a téren jelen lesz a Svájci Gárda, valamint az ünnepeken a vatikáni himnuszt előadó zenekar is.  

Hirdetés

A Szentatya jelenléte a bazilikának a Szent Péter térre néző lodzsáján többek között azt jelenti, hogy a tér is nyitott lesz bárki előtt: szabadon beléphetnek a rómaiak és az ünnepek alatt a városban tartózkodó turisták és hívők is.

korábban írtuk

Ferenc pápa beszólt Brüsszelnek a karácsony miatt: anakronizmus, a történelemben már annyi diktatúra próbált így cselekedni
Ferenc pápa beszólt Brüsszelnek a karácsony miatt: anakronizmus, a történelemben már annyi diktatúra próbált így cselekedni

Ferenc pápa hétfőn befejezte görögországi látogatását, amelynek végén arra bíztatta a fiatalokat, hogy kövessék az álmaikat, és álljanak ellen a jelenkori fogyasztási kultúra „szirénjeinek”, amelyek csak könnyű élvezeteket ígérnek.

Az olasz egészségügyi minisztérium előrejelzései szerint egyébként a járványhullám tetőzése éppen az ünnepnapok idején várható.

A Vatikán közlése szerint december 20-án Ferenc pápa Ilarion volokolamszki metropolitát, a moszkvai patriarkátus külügyi osztályának vezetőjét fogadja a közelgő ortodox karácsony alkalmából. December 24-én a katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilikában este fél nyolctól a vigíliát vezeti.

Csütörtöki Twitter-bejegyzésében egyébként a pápa már a karácsonyról írt: a karácsony szimbólumairól, a betlehemről és a feldíszített fenyőfáról.

korábban írtuk

A „jóságban analfabéta” emberiséget ostorozta Ferenc pápa a szinte üres Szent Péter-bazilikában
A „jóságban analfabéta” emberiséget ostorozta Ferenc pápa a szinte üres Szent Péter-bazilikában

A „jóságot nem ismerő” mai emberiség ébredését sürgette Ferenc pápa, miközben az egyszerű jászolban született gyermek Jézust idézte példaként szenteste a majdnem teljesen üres Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés