
Fotó: Rozsály önkormányzata
Rémhírterjesztéssel gyanúsította meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda azt a nagykanizsai férfit, aki egy interneten közzétett bejegyzésében valótlanul azt állította, hogy egy Nyíregyháza melletti kis faluban mindenki meghalt, aki beadatta az oltást – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős magyarországi operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
2021. május 13., 23:072021. május 13., 23:07
Kiss Róbert elmondta, az érintett település polgármesterének közleményben kellett cáfolnia a gyorsan terjedő hamis állítást. A rémhírt B. Zoltán posztolta ki a Facebook-oldalára, ezt követően a „hírbe hozott” önkormányzatot többen is megkeresték az ügyben, a település polgármesterének pedig közleményben kellett cáfolnia a hamis állítást. Egyébként Rozsályról van szó, akinek polgármestere, Sztolyka Zoltán a település közösségi oldalán azt posztolta:
A polgármester a Hvg.hu-nak azt mondta, a férfit nem ismerik, de örül annak, hogy a rendőrség tényleg nyomozott az ügyben. A falu lakóinak egy része komolyan felháborodott a rémhír miatt, de mára megnyugodtak a kedélyek.
Kiss Róbert rámutatott: a hasonló hamis információk közzététele alkalmas arra, hogy az emberekben bizalmatlanságot, félelmet keltsenek a védőoltásokkal kapcsolatban, és így a járvány elleni védekezés akadályozására is. Az MTI közölte, a férfinál kedden tartottak kutatást, lefoglalták elektronikus eszközeit, majd őrizetbe vették. A férfi elismerte a bejegyzés közzétételét, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.
Kiss Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi Készenléti Rendőrség nyomozói továbbra is naponta monitorozzák az internetet „a minden alapot nélkülöző és a köznyugalmat sértő álhírek feltérképezéséért” és az elkövetők felelősségre vonásáért.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!