Hirdetés

Felgyújtott romatáborok

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Nápoly egyik külvárosában két, főleg romániai romáknak otthont adó tábort is megrohamoztak tegnapra virradóra a felháborodott környékbeliek. A támadást az váltotta ki, hogy néhány nappal korábban egy fiatal cigánylány el akart rabolni egy újszülöttet.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. május 15., 00:002008. május 15., 00:00

A délolasz nagyváros Ponticelli nevű külvárosában kirobbant incidens nyomán több száz romát egyelőre ismeretlen helyre szállítottak a táborokból, illetve az általuk elfoglalt elhagyatott épületekből a biztonsági erők, a reggeli órákra pedig helyreállt a nyugalom.

Nem ez volt az első ilyen támadás a héten: kedden reggel ismeretlenek Molotov-koktélokat dobáltak a romák táboraira Ponticelliben, és több barakkot felgyújtottak. Este több százan, közöttük botokkal felfegyverzett fiatalok tüntetettek a táboroknál, köveket dobálva a romák irányába. A romák a kisebb táborokból a legnagyobb, a rendőrség által védett táborba menekültek. Távozásukkor Ponticelli lakói felgyújtották a barakkokat. A helyiek a romák azonnali távozását követelték, akiket különböző bűncselekmények elkövetésével vádolnak. Az emberrablási kísérlettel gyanúsított 16 éves roma lányt egyébként előállították, és megindult ellene a vizsgálat. Mint ismeretes, Olaszországban egyre magasabbra csapnak a románokkal szembeni ellenszenv hullámai a Romániából érkezett, jórészt roma nemzetiségű elkövetők bűncselekményei miatt. Silvio Berlusconi új kormánya bejelentette: intézkedéseket hoz, hogy bűncselekmények elkövetése esetén, illetve megélhetési források híján könnyebb legyen az ellenőrzésük, illetve az országból való kiutasításuk. Roberto Maroni belügyminiszter, a populista és idegengyűlölő Északi Liga tagja várhatóan ma találkozik román kollégájával, akit a román kormányfő küldött az olasz fővárosba, hogy megvitassa a romániai bűnözők ügyét.

Olaszországban hivatalos adatok szerint mintegy 342 ezer román él, de a Caritas keresztény szervezet becslése szerint számuk az 556 ezret is eléri.

Közben Gianni Alemanno, Róma polgármestere bejelentette: különleges romaügyi prefektust neveznek ki az olasz főváros rendőrfőnöke mellé. Alemanno Roberto Maroni belügyminiszterrel való konzultációja után elmondta, hogy az új hatósági vezető illetékessége kiterjed a közbiztonságra, az egyes táborok területi behatárolására, de egyben a szolidaritási kérdésekre is. Hasonló intézkedést fogadtak el már kedden egy ötpontos biztonsági tervvel egyetemben Milánóban, miután Maroni fogadta Letizia Morattit, az északolasz nagyváros polgármesterét. E terv harcot hirdet az illegális bevándorlás ellen, szabályozza a kapcsolatot az Európai Unió egyes államaival, mindenekelőtt Romániával az uniós irányelvek alapján, amelyek a jövedelemmel nem rendelkező, illetve bűnelkövető európai állampolgárok kitoloncolását szabályozzák. Mindezek érdekében találkozik ma Maroni román kollégájával, valamint Líbia római nagykövetével. „A nemtörődömség önbíráskodáshoz vezethet” – figyelmeztetett Alemanno, aki szerint ha az állam olyan érzést kelt az állampolgárban, hogy nem védi meg őt, akkor az kénytelen önmagát megvédeni. Közben kiderült: telefonon egyeztetett Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő Franco Frattini újonnan kinevezett olasz külügyminiszterrel az Olaszországban élő románok által elkövetett bűncselekmények és az ellenük meghozandó intézkedések kérdéséről. A kedd esti beszélgetésről a kormányfő a tegnapi kormányülésen tájékoztatta a kabinet tagjait. Tăriceanu elmondta: az eszmecsere pozitív hangvételű volt. „Az olasz külügyminiszter közölte: a bevándorlókat érintő intézkedéscsomag a nem európai uniós tagállamok állampolgárait érinti. Nincs tervben olyan intézkedés, amely EU-s állampolgárokra vonatkozna, és tiszteletben tartják az európai előírásokat” – mutatott rá a miniszterelnök. Hozzátette, rendőrökből és ügyészekből álló csoportot küld Olaszországba, hogy segítsék az itáliai hatóságokat. Egyúttal közös kormányülést is kezdeményez az olasz kabinet tagjaival.

B. L.

 

Bizalmat kapott Berlusconi kormánya

Bizalmat kapott tegnap az alsóházban Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök új jobbközép kormánya. A szavazati arány 335-275 volt, ami arra utal, hogy az április 13–14-én tartott előrehozott parlamenti választásokon diadalmaskodott jobboldali erők biztos többséggel rendelkeznek a képviselőházban. Az olasz törvényhozás felsőházában ma lesz a bizalmi szavazás, amelyet nagy valószínűséggel ugyancsak könnyedén megnyer a Berlusconi vezette politikai irányvonal.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés