Hirdetés

Fehér Ház: nem jelent „vörös vonalat” a Rafah elleni ostrom, támogatjuk Izraelt – Halvány remény a tűzszünetre

•  Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg

Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg

A Fehér Ház kedden megpróbálta visszavonni Joe Biden elnök hétvégi megjegyzéseit, amelyek szerint egy Rafah elleni izraeli offenzíva vörös vonalat jelentene.

Hírösszefoglaló

2024. március 13., 08:292024. március 13., 08:29

„Az elnök nem tett semmilyen nyilatkozatot, kijelentést vagy bejelentést. A vörös vonal egy kérdésben merült fel, amelyre válaszolt. Azt hiszem, teljes választ adott rá” – mondta Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó az újságíróknak egy sajtótájékoztatón.

Az MSNBC-nek adott szombati interjújában

Hirdetés

Biden azt mondta, hogy Rafah izraeli megszállása vörös vonal lenne, majd ugyanabban a mondatban hozzátette, hogy annak átlépése nem vonna maga után büntetőintézkedéseket Izrael ellen.

„Ez egy vörös vonal, de én soha nem fogom elhagyni Izraelt” – mondta Biden.

„Izrael védelme továbbra is kritikus, ezért nincs olyan vörös vonal, amitől minden katonai támogatást elvágnék” – tette hozzá.

Vasárnap Benjámin Netanjahu miniszterelnök azt mondta, hogy

Izrael folytatni fogja a katonai offenzívát Rafahban, ahol 1,5 millió kitelepített palesztin húzza meg magát a Gázai övezet déli részén.

Több izraeli tisztségviselő azonban azt mondta, hogy az offenzíva nem áll küszöbön.

A CNN kérdésére Sullivan a médiát hibáztatta, amiért a vörös vonal gondolatát az elnök „nemzetbiztonsági társasjátékává” változtatta.

„Tényleg a lényegre összpontosít, a politikára, a civilek védelmével kapcsolatos aggodalmára, és arra, hogy Izrael képes legyen fenntartani egy olyan hadjáratot, amely végül olyan eredményre vezet, amelyben Izrael népe biztonságban van, a Hamászt szétzúzzák, és hosszú távú megoldás születik a térség stabilitására és békéjére” – tette hozzá Sullivan.

Eközben Bill Burns, a CIA igazgatója kedden arról beszélt, még van némi remény a Hamász és Izrael közötti közvetett tárgyalások előrehaladására egy esetleges tűzszüneti megállapodásról.

Burns szerint „még mindig van lehetőség” egy ilyen megállapodásra, de ez „nagyon kemény folyamat”.

„Nem hiszem, hogy bárki is garantálhatná a sikert. Az egyetlen dolog, amit szerintem garantálni lehet, hogy az alternatívák rosszabbak” – mondta Burns a kongresszusi meghallgatás során.

„Rosszabbak az ártatlan civilek számára, akik Gázában szenvednek. Rosszabbak a túszok és családjaik számára. És azt hiszem, mindannyiunk számára rosszabbak” – jegyezte meg.

Burns volt az amerikai fél főtárgyalója, amikor az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom olyan megállapodás megkötésén fáradozott, amely a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását biztosítaná a harcok szüneteltetéséért cserébe.

A remények azonban elszálltak a lehetséges megállapodással kapcsolatban – amely, ha megvalósulna, legalább hathetes szünetet eredményezne a harcokban –, mivel a két félnek még nem sikerült megegyeznie a kulcsfontosságú feltételekben. A katari külügyminiszter kedden a CNN-nek azt mondta, hogy

„jelenleg messze nem vagyunk egyezség közelében”.

Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a folyamat mellett – mondta Burns a képviselőház hírszerzési bizottsága tagjainak.

Közben a World Central Kitchen nevű nonprofit szervezet közölte,

kedden indult el Ciprusról egy humanitárius segélyt szállító hajó a Gázai övezetbe, amely szerint ez volt az első tengeri humanitárius segélyszállítmány az enklávéba.

Az indulás azután történt, hogy Ciprus, az Európai Unió, az Egyesült Államok, az Egyesült Arab Emírségek és az Egyesült Királyság bejelentette, hogy tengeri folyosó létrehozásán dolgoznak a Gázába irányuló segélyszállítmányok eljuttatására.

Mindeközben az izraeli hadsereg (IDF) közölte: az ENSZ Világélelmezési Programjának segélyeit tartalmazó hat humanitárius teherautó új útvonalon érkezett a Gázai övezet északi részébe.

Az IDF egy kísérleti programot próbált ki azzal, hogy kedden a biztonsági kerítés 96-os kapuján keresztül segélyszállító teherautókat juttatott be Gázába.

Idézet
Ez egy kísérleti program részeként történt annak érdekében, hogy megakadályozzuk, hogy a Hamász terrorszervezet tegye rá a kezét a segélyre”

– áll az IDF közleményében, hozzátéve, hogy az izraeli biztonsági tisztviselők először a Kerem Salom átkelőnél végeztek biztonsági ellenőrzést a teherautókon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés