Hirdetés

Ezúttal Orbán Viktor sürgeti a reformokat

Újabb kiszivárgott beszéd kavart heves belpolitikai vihart Magyarországon, ezúttal azonban nem a kormányfő, hanem Orbán Viktor, a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz elnökének egyik zártkörű előadásának szövege. A beszéd – amelyet az amúgy baloldali elkötelezettségű politológus, Kéri László meghívására, zárt körben tartott diákoknak április végén – többek között a Fidesz gazdaságpolitikai elképzeléseire is kitért, egyúttal Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt hülyének és idiótának nevezte benne.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. május 28., 00:002008. május 28., 00:00

A filmművészeti egyetemen elhangzott beszédben a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt, és azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva. Orbán Viktor a Blikknek adott interjújában az állami beruházásokról szólva közölte, azok nagy része nem más, mint „állami umbulda”. Úgy fogalmazott: „A következő kormánynak nincs választása, hogy akar-e tenni ez ellen valamit, vagy sem, hanem kötelessége kivizsgálni: hogyan eshet meg az, hogy egy 300 milliárdos beruházásnak a vége 5–700 milliárd forint”. A beruházásokat meg kell csinálni, metróból is több vonal kellene – tette hozzá. Mint mondta, „azt kell megvizsgálni, hogy ilyen áron szabad-e folytatni az építkezéseket”.

A kiszivárgott előadásra hevesen reagált az MSZP. Gyurcsány figyelmeztette Orbánt: „el a kezekkel az ország fejlődését szolgáló nagyberuházásoktól!”. Nyakó István, az MSZP szóvivője tegnap arra szólította fel az ellenzéki párt elnökét, álljon ki nyíltan, és mondja meg őszintén, milyen megszorításokat, milyen beruházás- és munkahelyellenes lépéseket tervez pártja. „Nagyon súlyos következményei volnának, ha a tervezett intézkedések megvalósulnak. Egyre több részlet lát napvilágot a titkos tervből, és egyre több embernek okozna komoly gondot, ha Orbán Viktor meg is valósítaná ezeket – közölte a kormánypárti politikus. Az MSZP szóvivője szerint az ellenzéki pártelnök 1998 és 2002 között már felrúgta azt a társadalmi konszenzust, miszerint a nyugdíjakat meg fogják védeni. Most azokkal fizettetné meg hatalomra jutásának árát, akik még nem, vagy már nem képesek dolgozni: a szociálisan rászorulókkal, a munkanélküliekkel és a nyugdíjasokkal – fűzte hozzá. „Az embereknek joguk van megtudni, mit tartalmaz a Fidesz feketelistája. Mit találtak ki a Fidesz titkos programgyárában? Mekkora kárt okoz ez az országnak? Mekkora fájdalmat az állampolgároknak?” – fogalmazott.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője Nyakó nyilatkozatára reagálva azt mondta: a szocialisták azért próbálnak ostobaságokat sulykolni, mert szét akarják verni azt az erős szövetséget, amely a március eleji népszavazás nyomán jött létre a nyugdíjasok és a Fidesz között. Orbán Viktor amúgy a kormányfő lehülyézéséért elnézést kért, ám a reformok szükségességét továbbra is hangsúlyozta. Kéri László viszont először a titkosszolgálatokat vádolta meg rendezvényének lehallgatásával, tegnap viszont már enyhített álláspontján, és úgy vélte, akár egyik diákja is készíthette a felvételt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés