Hirdetés

Ezerötszáz halottja, több mint 12 ezer sebesültje van a kínai földrengésnek

Az északnyugat-kínai Csinghajban (Qinghai) történt pusztító erejű földrengés helyszínén már másfél ezer a halottak száma, a mentés folyamatos, érkeznek a segélyek. A legfrissebb hivatalos adatok szerint eddig 1484 a halálos áldozatok száma, 300 felett van az eltűnteké és több mint 12 ezer a sérülteké.

MTI

Hírösszefoglaló

2010. április 18., 14:382010. április 18., 14:38

A károsultak többségét sikerült sátorban elhelyezni és élelemmel, ivóvízzel, meleg ruhával ellátni, a sérültekről és a betegekről tudnak gondoskodni – tájékoztatott a polgárügyi minisztérium Pekingben. Eddig 25 ezer sátor, 52 ezer gyapjú paplan, 16 ezer gyapjú kabát, 850 tonna konyhakész étel, valamint ivóvíz érkezett a földrengés sújtotta területre. További 19 ezer darab gyapjúval bélelt sátor van útban.

A mentőknek Jüsu (Yushu) prefektúrában a szerdai Richter-skála szerint 7,1-es erősségű földrengés óta 17 ezer életet sikerült megmenteniük. Közel 6900 embert hoztak ki a romok alól, közülük több mint 6100 volt életben – tudatta Miao Csong-kang (Miao Chonggang) a kínai földrengés hivatal illetékese. Vasárnap a déli órákban kimentettek egy 68 éves férfit, aki 100 órát töltött a romok alatt.

A helyszínen már 15 ezer mentő dolgozik, közülük 11 ezren vannak a hadsereg és a fegyveres rendőrség állományában, 2800 a tűzoltó és a különleges alakulatokhoz tartózó, továbbá másfél ezer kiképzett mentő.

A legfrissebb hírek szerint Hu Csin-tao kínai államelnök, pártfőtitkár mintegy háromórás repülést követően, azután, hogy szombaton latin-amerikai útját megszakítva hazatért, megérkezett Jüsuba és megkezdte a mentési munkálatok ellenőrzését.

Szombaton Hu vezetésével ülésezett Kína legmagasabb szintű – kilenc tagú – politikai testülete, a párt politikai bizottságának állandó bizottsága. Az erről kiadott közlemény szerint a segélyszállítmányok, a betegségmegelőzés, az ellátás, a mentés minden területére kiterjedő munka intenzitásának, felgyorsításának fokozására adtak utasítást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés