
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Érkezése után két nappal már el is kezdődött a koronavírus elleni, bamlanivimab nevű gyógyszer alkalmazása a Dél-pesti Centrumkórházban – közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.
2021. január 30., 12:172021. január 30., 12:17
2021. január 30., 12:192021. január 30., 12:19
A közleményben emlékeztettek, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) 2020. december 12-én
Kiemelték, pénteken a Dél-pesti Centrumkórházban elsőként egy 44 éves, túlsúlyos, magas vérnyomásban szenvedő nőbeteg kapta meg a bamlanivimab gyógyszert. Hozzátették, az ambuláns ellátás keretében, infúzió formájában alkalmazható szert olyan magas rizikóval rendelkező, enyhe vagy középsúlyos koronavírus-fertőzötteknek lehet beadni, akik a betegség korai stádiumában vannak és nagy a valószínűsége annak, hogy náluk a fertőzés súlyos formában fog lezajlani.
„A monoklonális antitest típusú bamlanivimab alkalmazása során a betegnél semmilyen mellékhatást nem észleltünk, a páciens egy óra további megfigyelést követően otthonába távozott. A hazánkban bevezetett korszerű antitestterápia nagy segítséget jelenthet a frissen fertőzött, magas rizikóval és krónikus társbetegségekkel rendelkező páciensek számára” – áll a Dél-pesti Centrumkórház közleményében.
Kásler Miklós kedden Facebook-oldalán jelentette be, hogy Magyarország Európában elsőként alkalmazhatja az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által fejlesztett, bamlanivimab nevű készítményt. A bamlanivimab egy koronavírus-fertőzésből felgyógyult beteg vérplazmájából, molekuláris technikával készült monoklonális antitest.
– írta a miniszter. Az első szállítmány (2400 ampulla) szerdán érkezett. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel azt közölte: az egyik leghatékonyabb Covid-ellenes hatóanyagból február második felében 2800, március második felében pedig 1000 dózist szállítanak Magyarországra.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!