2009. október 21., 09:482009. október 21., 09:48
A jelentés szerint számos roma és nomád arra kényszerül, hogy szinte lakhatatlan, különféle hulladékokból összetákolt putrikban éljen, annak reménye nélkül, hogy otthonukat valaha is törvényesen bejegyeztethetnék, vagy lakhatási körülményeiket javíthatnák.
Az esetek többségében a romák által lakott környékeken élők az átlagosnál nehezebben férnek hozzá a közszolgáltatásokhoz, a munkahelyekhez és az oktatáshoz, emellett hiányos a folyóvízzel, földgázzal és elektromos árammal való ellátottságuk.
A dokumentum emellett azt állítja, hogy számos tagállamban gyakorlattá vált a romák szegregációja, amely egyes esetekben a helyi önkormányzat vagy a kormány hivatalos politikájaként nyilvánul meg. A jelentés szerint gyakran előfordul, hogy cigány családokat lakoltatnak ki városi ingatlanokból, még abban az esetben is, ha rendesen fizetik a közműdíjakat és a lakbért.
Ezekre a kilakoltatásokra gyakran előzetes figyelmeztetés nélkül kerül sor, és ilyenkor a rendőrség erőszakos fellépése sem ritka. A dokumentum készítői szerint ezekben az esetekben a hatóságok nem mindig tudnak új lakást vagy anyagi kárpótlást biztosítani az érintetteknek. A jelentés szerzői azt állítják, van olyan uniós tagállam, amelyben a megkérdezett cigányok 34 százaléka nyilatkozott úgy, hogy diszkrimináció áldozataivá váltak a megfelelő lakáshoz való hozzáférést illetően.
Ennek ellenére a hivatalos feljelentések száma alacsony, a jelentés szerzői szerint azonban ez az információhiánynak tudható be. A dokumentum idéz egy felmérést, amely szerint a romák 70 százaléka nem tud arról, hogy törvény tiltja, hogy diszkriminációt alkalmazzanak velük szemben a lakáshoz való hozzáférés terén, 71 százalék pedig úgy gondolja, semmi sem történik, ha panaszt tesz az ilyen diszkrimináció miatt. 41 százalék viszont még azt sem tudja, hogyan kell panaszt tenni. A jelentés készítői ennek nyomán azt javasolják a tagállamoknak, hogy szüntessék be a szegregációt, és tegyék lehetővé, hogy a romák kulturált körülmények között éljenek.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.