Hirdetés

Eltűnt egy magyar hegymászó a Himaláján, a társa megsérült

Lavina sodort el két magyar hegymászót a Himaláján, Várkonyi László eltűnt, Klein Dávid megsérült. Az alpinisták a Csomolungmára készültek.

MTI

2010. április 27., 15:572010. április 27., 15:57

A két magyar alpinistát, akik a Csomolungma (Mount Everest) megmászására készültek, április 26-án, hétfőn délután érte a baj – áll a pekingi magyar nagykövetséghez kedden késő délután érkezett faxon. Klein Dávid megsérült, de biztonságban van, míg Várkonyi László Alfréd eltűnt – mondta Sárközy Péter főkonzul az MTI-nek, kiegészítve azzal, hogy Klein Dávid állapotáról egyelőre még nem tudtak meg részleteket.

Az ismert magyar sportembereket körülbelül 7000 méteres magasságban érte a baleset. Az expedíció tagjai és a helyi szakemberek megkezdték Várkonyi keresését.

Klein és Várkonyi április 3-án lépett be Kínába és a tervek szerint június 8-án hagyták volna el az országot Nepál irányába.

A www.expeditions.hu című honlapon a két férfi útjáról legfrissebb információként az olvasható, hogy a csapat április 18-án kora reggel elindult a 6400 magasan lévő előretolt alaptáborból, hogy kiépítse az 1-es tábort. „Várkonyi László sajnos gyomorpanaszokkal küzdött, és emiatt egyórányi mászás után visszafordult. Klein Dávid 11 órakor érte el az 1-es tábor helyét 7000 méteren. Kiásta a sátor helyét, deponálta a sátrat és a többi felszerelést egy zsákban, majd 13 órakor elindult lefelé. 15 órára visszaért az Előretolt Alaptáborba, ahol a csapat jelenleg is tartózkodik.”

A csapat további terveiről Klein Dávid azt írta: „A további tervünk még bizonytalan: lehet, hogy Konyi holnap egyedül felmegy, felvisz egy sátrat az 1-es táborba, majd lejön az alaptáborba (én meg egyenesen az alaptáborba megyek), de az is lehet, hogy holnap mindketten felmegyünk az 1-es táborba, ott alszunk és holnapután (április 21-e) felállítjuk a 2-es tábort, majd 22-én megyünk le az alaptáborba.”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés