
Fotó: MTI
2010. április 14., 17:002010. április 14., 17:00
A ravatalnál Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök – mint mondta – „jó barátjaként” búcsúzott egykori szóvivőjétől, azt hangoztatva, hogy „Joci”, ahogy maguk között mindig is hívták, a csepeli cigánydombról, egy putriból indult és a Parlament legszebb szobájáig, a legmagasabb közjogi szintre küzdötte fel önmagát. Ez a fiatalember, aki cipelte a szegénységnek és a tehetségnek, a cigány kisebbségi életnek, és nem egyszer a megvetésnek az iszonyatos terhét, ez az ember szerette a hazáját, bízott benne, azért küzdött, hogy jobb legyen a nyomorultnak, a szegénynek, hogy mindenki vállalhassa magát, azt, hogy honnan jött, és ezt tartotta maga előtt kormányszóvivőként is – fogalmazott a volt miniszterelnök búcsúbeszédében.
A szertartásnak csak bizonyos részei voltak nyilvánosak a sajtó és a megjelent mintegy három-négyezer ember számára, így a sírba helyezést és a koporsó lezárását csak a szűk család tagjai és a meghívottak láthatták.
A ravatalozóban tartott szertartás végén a cigányzenekar eljátszotta a magyar himnuszt, majd egy nemzeti lobogót tartó fekete ruhás férfi vezetésével kísérték utolsó útjára Daróczi Dávidot.
Daróczi Dávid mahagóni koporsóját a ravatalozótól a több száz méterre lévő sírhelyéig a 100 Tagú cigányzenekar tagjai roma szokás szerint muzsikaszóval kísérték, ahol nagyapja közvetlen közelében szintén a muzsikaszó hangjaira helyezték végső nyugalomra.
A volt kormányszóvivő búcsúztatásán megjelent és a sírgödrébe virágot dobott a kormány és az MSZP, valamint az SZDSZ ismert képviselői is. Ott volt Bajnai Gordon kormányfő, Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, Mesterházy Attila, a szocialista párt kormányfőjelöltje, több államtitkár, a kancellária munkatársai, a volt szóvivő egykori kollégái, de megjelentek színészek, zenészek és a roma és nem roma közélet jeles képviselői is.
Daróczi Dávid sírját több száz koszorú és virágerdő borította. A temetésen megjelent együttérzőket csak a szertartás végén engedték a sírhoz.
Daróczi Dávid nyíltan vállalta és hangoztatta roma származását. Eredeti neve: Daróczi József. Daróczi Dávid 2007. június 18-tól 2009. április 24-ig volt kormányszóvivő, a posztról való távozását a Gyurcsány-kormány utolsó ülését követő tájékoztatón jelentette be. Ezt megelőzően több napilapnál és televíziónál is dolgozott újságíróként, szerkesztőként.
A volt kormányszóvivő, akit a kormány saját halottjának tekintett, április 2-án éjjel egy budapesti Andrássy úti lakásban vetett véget életének.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.