Hirdetés

Előállította a rendőrség a kegyelmi ügy erdélyi születésű kulcsfiguráját

előállít

Megerősítés. A rendőrség közölte: pénteken reggel előállították K. Endrét

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai péntek reggel előállították Kónya Endrét, a kegyelmi ügy kulcsfiguráját – közölte Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője egy másik témában, az MNB-ügyben tartott sajtóbeszélgetésen.

Krónika

2026. május 29., 13:312026. május 29., 13:31

A Kontroll korábban közölte, hogy rendőrök mentek ki péntek reggel Kónya Endréhez; a lap úgy tudja, hogy a férfit előállították és gyanúsítottként hallgatják ki hamis tanúzás miatt.

Gál Kristóf megerősítette az információkat, megjegyezve, hogy

Hirdetés

a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2024. március 11-én rendelt el eljárást kényszerítés gyanúja miatt.

Ennek érdekében kiterjedt adatgyűjtést végeztek, felvételeket elemeztek, és számos hatóságot kerestek meg további információ beszerzése céljából – tette hozzá a szóvivő.

korábban írtuk

Kegyelmi ügy: cáfolja Balog Zoltán, hogy Orbán Viktor vagy Lévai Anikó kérte volna a közbenjárását
Kegyelmi ügy: cáfolja Balog Zoltán, hogy Orbán Viktor vagy Lévai Anikó kérte volna a közbenjárását

Egyetlen kormánytag sem kérte, hogy járjon közben Novák Katalin korábbi köztársasági elnöknél K. Endre ügyében, és sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását – mondta Balog Zoltán református püspök az MTI-nek.

Az ügy jogi összetettségére tekintettel a rendőrség a Fővárosi Főügyészséggel folyamatos szakmai egyeztetést folytat – mondta.

Jelen állás szerint

az ügy jogi minősítése hamis tanúzásra való felhívás bűntett gyanúja, s ezzel összefüggésben péntek reggel a BRFK munkatársai előállították Kónya. Endrét, aki ellen jelenleg is eljárási cselekmények folynak, és további eljárási cselekményekre is sor kerül

– közölte Gál Kristóf a háttérbeszélgetésen.

korábban írtuk

Magyar Péter a kegyelmi ügyről: dől a dominó
Magyar Péter a kegyelmi ügyről: dől a dominó

Dől a dominó – közölte Magyar Péter miniszterelnök a kegyelmi üggyel kapcsolatban a sajtóban megjelentekre reagálva szombaton a Facebook-oldalán.

Mint ismeretes, a 2024. február elején kirobbant kegyelmi ügy lényege, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesének, a háromszéki Zabolán felnőtt Kónya Endrének, akit kényszerítés kísérlete miatt ítéltek el abban az ügyben, ahol az igazgatót a gyerekek ellen elkövetett szexuális zaklatás miatt ítéltek el.

Az igazgatóhelyettes tisztában volt azzal, hogy az igazgató több gyereket is molesztált a bicskei gyermekotthonban, ám

az egyik érintett nevében hamis vallomást írt arról, hogy az csak kitalálta a történteket, majd arra akarta kényszeríteni, hogy ezt írja alá, vagyis vonja vissza korábbi terhelő vallomását.

korábban írtuk

Kegyelmi ügy: a Sándor-palota is közzétette a dokumentumokat
Kegyelmi ügy: a Sándor-palota is közzétette a dokumentumokat

Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota a honlapján péntek reggel.

Az ügyet egy Vidéki prókátor nevű, az elmúlt hétig ismeretlen ügyvéd, Fülöp Botond robbantotta ki, miután kikérte a kegyelmi dokumentumokat a Kúriától, a botrány nyomán néhány napon belül lemondott Novák Katalin, a kegyelmi döntést ellenjegyző Varga Judit akkori igazságügyi miniszter pedig visszavonult a közélettől.

korábban írtuk

Kegyelmi ügy: nyilvánosságra hozták a dokumentumokat, Magyar Péter szerint Varga Judit nem támogatta a kegyelmet
Kegyelmi ügy: nyilvánosságra hozták a dokumentumokat, Magyar Péter szerint Varga Judit nem támogatta a kegyelmet

Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés