Hirdetés

Kegyelmi ügy: cáfolja Balog Zoltán, hogy Orbán Viktor vagy Lévai Anikó kérte volna a közbenjárását

Balog Zoltán

Balog Zoltán azt is mondta: két éve folyamatos önvizsgálatban van

Fotó: Gecse Noémi

Egyetlen kormánytag sem kérte, hogy járjon közben Novák Katalin korábbi köztársasági elnöknél K. Endre ügyében, és sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását – mondta Balog Zoltán református püspök az MTI-nek szombat este telefonon nyilatkozva.

Krónika

2026. május 24., 11:432026. május 24., 11:43

Balog Zoltán megerősítette korábbi állítását, hogy K. Endre felesége kért tőle segítséget, és sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását.

Megerősítette továbbá Schanda Tamás, Novák Katalin volt köztársasági elnök kabinetfőnöke 24.hu-nak tett nyilatkozatát, mely szerint „nyomatékosan kérte”, hogy K. Endre kapjon kegyelmet.

Hirdetés

„Valóban beszéltem Schanda Tamással, mert ők nem támogatták a kegyelmet, és rákérdezett, hogy ez miért fontos nekem. Elmondtam, hogy alapvetően igazságtalannak látom, érzem azt, ami történt ezzel az emberrel, és szerintem megérdemel még egy esélyt, ezért javaslom, hogy adjon neki kegyelmet a köztársasági elnök asszony” – idézte fel Balog Zoltán.

Azt is mondta: ebben semmi újdonság nincs, hiszen már korábban elmondta, hogy ő járt közben Novák Katalinnál K. Endre ügyében.

korábban írtuk

Kegyelmi ügy: nyilvánosságra hozták a dokumentumokat, Magyar Péter szerint Varga Judit nem támogatta a kegyelmet
Kegyelmi ügy: nyilvánosságra hozták a dokumentumokat, Magyar Péter szerint Varga Judit nem támogatta a kegyelmet

Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található.

Balog Zoltán úgy látja, hogy a „politikai propaganda” most el akar jutni oda, hogy valamilyen módon a Fidesz-kormányt, ezen belül Orbán Viktort és családját belekeverje a kegyelmi botrányba. Leszögezte: ennek semmi alapja nincsen.

Idézet
Nyugodt lelkiismerettel az tudom mondani, hogy nálam megáll a történet

– fogalmazott. A kormányzati befolyásra semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, mert ilyen nincs – tette hozzá.

Saját szerepéről szólva azt mondta: benne van a figyelmetlensége, hogy nem gondolt arra, hogyan hathat egy ilyen hír az áldozatokra, de jó lelkiismerettel tudta képviselni, hogy K. Endrének valamifajta esély jár, mert alapvetően igazságtalan, ami vele történt.

Balog Zoltán azt is mondta: két éve folyamatos önvizsgálatban van, hogy megértse a szerepét, és hogy mi a politikai magyarázaton túli tanulsága ennek a történetnek.

korábban írtuk

Kegyelmi ügy: a Sándor-palota is közzétette a dokumentumokat
Kegyelmi ügy: a Sándor-palota is közzétette a dokumentumokat

Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota a honlapján péntek reggel.

Mint ismeretes, K. Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét bűnsegédként elkövetett kényszerítés kísérlete miatt 2021 júliusában jogerősen 3 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mert segédkezett az igazgató pedofil bűncselekményeinek eltussolásában azzal, hogy megpróbálta kényszeríteni a bántalmazott kiskorú áldozatokat terhelő vallomásaik visszavonására. Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023 áprilisában kegyelmet adott K. Endrének, ami miatt végül lemondani kényszerült az államelnöki tisztségről.

korábban írtuk

Magyar Péter a kegyelmi ügyről: dől a dominó
Magyar Péter a kegyelmi ügyről: dől a dominó

Dől a dominó – közölte Magyar Péter miniszterelnök a kegyelmi üggyel kapcsolatban a sajtóban megjelentekre reagálva szombaton a Facebook-oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés