
Fotó: Facebook/Fidesz
Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt Kriza Ákos – közölte a Fidesz kedden a Facebookon.
2021. január 19., 11:452021. január 19., 11:45
Azt írták, hogy Kriza Ákos kilenc évig hűen szolgálta Miskolcot polgármesterként, hivatalában töltött ideje alatt a város történelmi léptékben fejlődött. Kriza Ákost a Fidesz saját halottjának tekinti – olvasható a bejegyzésben.
A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint Kriza Ákos kedden hunyt el, 56 éves volt.
Felidézték, hogy az egykori polgármester Nagyváradon született 1965-ben, felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte, onnan indult el az orvos-közgazdászi, egészségügyi menedzseri pályán.
Miskolcon 1990-ben telepedett le, általános orvosi diplomája megszerzése után. Fül-orr-gégész szakvizsgáját letéve a Diósgyőri Kórházban dolgozott klinikai orvosként, majd családorvosként folytatta munkáját. 1999-től a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos-igazgatója volt egészen 2010-es polgármesterré választásáig.
Hozzátették, hogy már ifjú korában is szívesen sportolt, tőrvívóként országos bajnoki címet szerzett, majd a dzsúdó felé fordult, a sportág szeretetét pedig továbbadta leányának, Annának is, aki cselgáncsban világbajnoki bronzérmet is szerzett az MVSI-Miskolc sportolójaként.
Miskolc városát 2019-ig vezette, amikor is egészségi állapota miatt visszavonult a politikától. „Hosszú ideje küzdött betegségével, melyet méltósággal viselt” – írták.
A közlemény szerint Miskolc városa nevében Veres Pál polgármester felajánlotta, hogy Kriza Ákost az önkormányzat saját halottjának tekinti és díszsírhelyet biztosít neki.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
szóljon hozzá!