
Részleges siker. Ukrajna a jelek szerint helyreállította a kapcsolatot Washingtonnal, a katonai és hírszerzési támogatás újraindítása jelentős siker
Fotó: X/Andrij Jermak
Ukrajna kihozta a lehetséges maximumot a kedden a szaúd-arábiai Dzsiddában az Egyesült Államokkal a tűzszünetről folytatott tárgyalások során – vélekedett Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemző, a posztszovjet térség szakértője.
2025. március 12., 18:382025. március 12., 18:38
Az elemző – aki egyben az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója – közösségi oldalán az események kapcsán rámutatott:
A külföldi elemzők szkeptikusak voltak: ha sikerül is megegyezni, az amerikai delegáció egyrészt aligha old fel minden korlátozást, hogy legyen még nyomásgyakorló ráhatása Kijevre a tárgyalások során, illetve vélhetően futnak még egy kört Donald Trumpnál a végső döntés kimondásához.

Moszkva nem fogadja el az olyan kompromisszumokat, amelyek életeket veszélyeztetnek – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, amikor az Egyesült Államok és Ukrajna között kedden létrejött békemegállapodásról kérdezték.
„Ehhez képest a több mint 8 órás maratoni tárgyalások során az ukrán delegáció Andrij Jermakkal az élén gyakorlatilag elérte a maximumot, amit ebből ki lehetett hozni, ráadásul a Marco Rubio által vezetett amerikai delegáció is már olyan felhatalmazással érkezett Dzsiddába, hogy ezeket a fontos döntéseket már ott helyben meg tudták hozni. A katonai támogatások és a hírszerzési adatok felfüggesztésének feloldását elérték, Rubio nyilatkozatai alapján visszanyerték Washington bizalmát, és elérték, hogy
– mutatott rá a szakértő, aki nemrég a Krónikának is elemezte az ukrajnai helyzetet a háború kitörésének harmadik évfordulója és a lehetséges béketárgyalások kapcsán.

Ursula von der Leyen európai bizottsági, valamint António Costa európai tanácsi elnök üdvözölte, hogy kedden Ukrajna az Egyesült Államokkal folytatott szaúd-arábiai megbeszélések során beleegyezett egy 30 napos átmeneti tűzszünetbe.
„Ha Oroszország is rábólint, akkor lesz egy olyan feltétel nélküli fegyverszünet, amely akár korlátlan alkalommal meghosszabbítható lenne újabb 30 napokkal. Tehát
– hangsúlyozta a szakértő.

Elfogadta Ukrajna az Egyesült Államok tűzszüneti javaslatát, ennek nyomán Washington újraindítja Kijev katonai és hírszerzési támogatását – ebben állapodott meg a két ország tárgyalódelegációja Szaúd-Arábiában.
Arra is rávilágított: az eredmény jó lehet Oroszország számára is, amennyiben Ukrajna nem kap középtávon semmiféle biztonsági garanciákat, akkor Moszkva rendezheti a sorait, és újult erővel nekimehet majd Ukrajnának.
Ugyanakkor arra is érdemes figyelni, ami a tárgyalások utáni nyilatkozatok során minimálisan, vagy csak alig került elő: a biztonsági garanciák kérdése mellett ilyen volt az Egyesült Államok és Ukrajna között kötendő ritkaföldfém-megállapodás kérdése. Miközben az elmúlt hetek akörül forogtak, most leginkább csak említés szintjén volt róla szó, de a fő kérdés a háború befejezése körül mozgott. Ugyanakkor a delegációktól származó források szerint
– mutatott rá Bendarzsevszkij Anton.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!