
Az ukrán külügyminiszter keményen odaszólt a magyar kormánynak
Fotó: Andrij Szibiha/Facebook
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
2026. szeptember 22., 09:592026. szeptember 22., 09:59
Nem tagja Magyarország a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által életre hívott Kárpáti Nyolcak regionális együttműködésnek – jelentette ki hétfőn határozottan Magyar Péter miniszterelnök és a budapesti Külügyminisztérium Sajtóosztálya is.
A kormányfő hétfőn a parlamentben napirend előtt azt mondta: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcak csoportosulásnak, meghívták, de nem fogadta el a meghívást. Az MTI megkeresésére pedig a külügy is azt közölte, nem csatlakoztak a C8-hoz, de Magyarország szoros figyelemmel kíséri annak létrehozását és további alakulását. Azt írták: magyar részről az eseményt a helyszínen a kijevi nagykövetség vezetője, Ceglédi Ádám ideiglenes ügyvivő követte figyelemmel.
– tették hozzá.
Mint ismeretes, Volodimir Zelenszkij múlt pénteken jelentette be a Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő Kárpáti Nyolcak létrejöttét az új országcsoport első, nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében tartott csúcstalálkozóján. Az új kezdeményezés elősegíti a logisztika fejlesztését, a határokon átnyúló gazdasági együttműködést, valamint a közösségek jelentős támogatását – fűzte hozzá.
Az ukrán pénzügyminisztérium honlapján közzétett információ szerint a C8 egyik legfontosabb feladata a régió közös befektetési térségének kialakítása lesz. A csúcstalálkozó szervezői összeállítottak egy 34 projektből álló regionális portfóliót, amelynek összértéke mintegy 115 milliárd euró.
A Euronews magyar oldala szerint az új országcsoport első csúcstalálkozóján a résztvevők között volt Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Aleksandar Vučić szerb elnök és Nicușor Dan román államfő is. Az ukrán elnök X-re posztolt fotóján (akárcsak a román államelnöki hivatal által közölt csoportképen) Magyarországot nem képviselte senki.

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Eközben a Naftohaz ukrán gáz- és olajipari vállalat vasárnap a Telegram-oldalán közölte, hogy a Kárpáti Nyolcak első csúcstalálkozóján memorandumot írtak alá a MOL-lal kőolajtermékek magyarországi tárolásáról. Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban – tudatta a MOL az MTI érdeklődésére hétfőn.
Megjegyezte: azt írta sms-ben Hernádi Zsoltnak, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatójának, hogy elvárja, a MOL úgy bánjon az állammal, mint egy 25 százalékos tulajdonossal.
Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a parlamentben az azonnali kérdések keretében arról beszélt, hogy Magyar Péter miniszterelnök hétfőn azt mondta, Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcak csoportosulásnak, de a magyar nagykövet ott volt az alakuló ülésen,
Ezután szombaton az ukrán sajtóban „robbant a hír”, miszerint a MOL és az ukrán Naftohaz együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá kőolajtermékek tárolásáról – közölte.
Milyen lépéseket tesznek annak érdekében, hogy további hosszú távú gázvásárlási szerződéseket kössenek? – kérdezte a kereszténydemokrata politikus.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter azt felelte, az ukrán tárolóról Magyar Péter miniszterelnök már elmondta a kormány véleményét.
– tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a Tisza-kormány alatt ez a tározó nem fog felépülni.
Arra is kitért, hogy jelen pillanatban is diverzifikálnak, vannak olyan területek, ahonnan nagyobb mennyiségben lehet a jövőben gázt beszerezni. Az ország gázellátása minden körülmények között biztosított lesz, az adott helyzetben a lehető legjobb áron – mondta. A miniszter megerősítette Magyar Péter korábbi szavait, hogy Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Ez a miniszterelnök és a magyar kormány véleménye ebben a kérdésben – fogalmazott.
A budapesti reakciók nem maradtak kijevi válasz nélkül. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter egy hétfő esti X-posztban jelezte, meglepve értesültek Magyar Péter „Ukrajnával szembeni, feleslegesen támadó kijelentéséről” – irányította rá a figyelmet kedden kora reggel az Index.hu hírportál. A kijevi diplomácia vezetője a bejegyzésben leszögezte, a Kárpáti Nyolcaknak az a célja, hogy fejlesszék az egész régiót annak érdekében, hogy hasznos projektekkel segítsék a fejlődést és a kapcsolatok építését. Hozzátette, nem tudják a pontos okokat, hogy Magyarország miért utasítja el ezt.
„Az is meglepő volt, hogy olyan nyilatkozatok hangzottak el, amelyek kétségbe vonják az ukrán és magyar energiacégek közötti közvetlen, jó és mindkét félnek hasznos együttműködést, amiről korábban megállapodás is született. Amikor a politika beleszól az üzletbe, abból sosem sül ki semmi jó” – fogalmazott.
Szerinte az orbánizmus sem Magyarországnak, sem a régiónak nem tett jót, és úgy véli, a jövőben sem fog használni. Ugyanakkor hangsúlyozta, Ukrajna továbbra is nyitott arra, hogy egy kölcsönösen előnyös, józan és tiszteletteljes kapcsolatot építsenek ki Magyarországgal.
Magyar Péter kormányfő szerint elfogadhatatlan, hogy egy szuverén országot úgy tüntetnek fel egy nemzetközi együttműködés tagjai között, hogy azt előzetesen nem keresték fel, vagy nem egyeztek bele.
Mindezt pedig egy példával illusztrálta:
Orbán Anita külügyminiszter emlékeztetett, Magyar Péter világossá tette, hogy Magyarország nem csatlakozott a C8-hoz. Hozzátette, semmilyen nemzetközi energetikai kezdeményezésre nem kerülhet sor a magyar kormány bevonása nélkül. Felhívta a figyelmet, hogy az új kormány több gesztust is tett Ukrajna felé, ezért nem lehet párhuzamot vonni köztük és Orbán Viktor között.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!