2009. november 06., 13:182009. november 06., 13:18
A pekingi magyar külképviselet helyi idő szerint pénteken délután az előző napi helyzethez képest nem kapott friss tájékoztatást. A szóban forgó hegy lábánál lévő hegyimentő-szolgálattal a követségnek technikailag nem sikerült kapcsolatot teremtenie.
Sárközy Péter ismételten megerősítette, hogy mind a magyar képviselet, mind a kínai hatóságok megtesznek mindent az eltűnt hegymászók megtalálása érdekében, és amint ő velük kapcsolatban információhoz jut, tájékoztatja a budapesti külügyminisztériumot és a nyilvánosságot.
Csütörtökön már 5000 méteren jártak a mentők azon a hegyen, amelynek hatezer méter feletti csúcsára akartak a magyarok feljutni. A mentőcsapat szintén beszámolt akkor arról, hogy 4400 méteren, az alaptáborban látták a hegymászók holmiját, de szerintük a négy magyar 5300 és 5500 méter között kerülhetett bajba. Akkor még semmiféle nyomot nem találtak, az időjárási körülmények rosszak voltak, havazott, a sziklákról folyamatosan szakadt le a jég és a hó.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.