
Archív felvétel
Fotó: Tracie Van Auken/Epa/Agerpres
„Nem alapítunk új pártot. Miénk a Republikánus Párt, amely egységes lesz, és erősebb, mint valaha” – jelentette ki Donald Trump volt amerikai elnök.
2021. március 01., 09:062021. március 01., 09:06
2021. március 01., 09:152021. március 01., 09:15
A republikánus politikus – aki vasárnap, a Konzervatív Politikai Akciócsoport (CPAC) nevű szervezet éves konferenciáján a floridai Orlandoban első nyilvános beszédét tartotta a Fehér Házból való távozása óta – álhírnek nevezte az új párt alapításával kapcsolatos találgatásokat.
– szögezte le. „Ma itt állok önök előtt, hogy kijelentsem: az a hihetetlen utazás, amelyet négy évvel ezelőtt együtt kezdtünk, még korántsem ért véget. A büszke, szorgalmas amerikai hazafiak mozgalma csak most kezdődik, és a végén mi győzünk!” – fogalmazott a volt elnök, aki nem zárta ki, hogy 2024-ben elindul az elnöki pozícióért folyó versenyben. „Ki tudja, akár úgy is dönthetek, hogy harmadszor is megverem őket” – mondta a volt elnök.
Az eredmény szerint – egy esetleges előválasztáson – a válaszadók 55 százaléka voksolna a volt elnökre. A résztvevők közül 10-ből csaknem 7-en azt mondták, hogy szeretnék, ha Donald Trump 2024-ben indulna az elnökválasztáson.

Felmentette Donald Trump korábbi amerikai elnököt szombaton az Egyesült Államok szenátusa az ellene – lázadás szítása vádjával – indított alkotmányos felelőssége vonási eljárás (impeachment) végén.
A demokratákra utalva Trump úgy fogalmazott: „valójában, mint tudják, éppen elvesztették a Fehér Házat”. A volt elnök élesen támadta utódja, Joe Biden számos intézkedését. „A modern amerikai történelem összes elnöke közül Bidennek volt a legtragikusabb első hónapja” – fogalmazott Trump.
– tette hozzá. A jóval több mint egy órán át tartó beszédében Trump kritikákat fogalmazott meg a Biden-kabinet tevékenységével kapcsolatban például a bevándorlás, a pandémia, a kereskedelem és a transzneműek jogaival kapcsolatban is. A Joe Biden vezette adminisztrációt „munkahelyellenesnek, családellenesnek, határellenesnek, energiaellenesnek, nőellenesnek és tudományellenesnek” nevezte.

Donald Trump leköszönő amerikai elnök az Andrews támaszponton szerdán elmondott búcsúbeszédében megköszönte az elmúlt négy „rendkívüli évet”, és sok sikert kívánt a következő kormánynak.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!