2010. március 29., 09:242010. március 29., 09:24
Az első fokon eljáró veszprémi bíróság az elmúlt héten a Cozma-ügyben csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsított emberek közül ötnek nem rendelte el a további fogva tartását, hanem szabadlábra helyezte őket.
A rendőrség ugyanakkor valamennyiük előzetes letartóztatásának a fenntartását kérte. Az elsőfokú határozatok ellen fellebbezett az ügyészség, s a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság pénteken újból elrendelte a 34 éves enyingi R. István, valamint a 25 éves K. Róbert és a 28 éves K. Henrik pécsi lakosok előzetes letartóztatását. Szombaton a rendőrök mindhármukat viszszaszállították a büntetés-végrehajtási intézetbe.
A Cozma-üggyel összefüggésben így ismét 13-an vannak előzetes letartóztatásban, egy gyanúsított más bűncselekmény miatt jogerős börtönbüntetését tölti, egy pedig eddig is házi őrizetben volt. A bűnügynek összesen 27 gyanúsítottja van. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg Veszprémben.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.