2010. március 22., 13:362010. március 22., 13:36
Az első fokon eljáró bíróság pénteki határozata még nem jogerős. A rendőrség a csoportos garázdasággal gyanúsítottak előzetes letartóztatásának a meghosszabbítását kérte, ám a bíróság azt öt gyanúsított esetében újból nem rendelte el. A szabadlábra helyezettek közül négy emberrel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság: K. Sándor 33 éves, R. István 34 éves, S. Tamás 28 éves enyingi, valamint a 25 éves pécsi K. Róbert gyanúsított nem hagyhatja el a lakhelyét. A bíróság egy gyanúsítottnak - K. Henrik 28 éves pécsi lakosnak - a házi őrizetét rendelte el.
A Cozma-gyilkosság ügyében lefolytatott bűnügyi eljárástól a rendőrség elkülönítve kezelte a csoportos garázdaság miatti nyomozást, az emberölés gyanúsítottjai továbbra is előzetes letartóztatásban vannak. A 27 gyanúsított közül jelenleg 10 van még előzetes letartóztatásban, egy gyanúsított más bűncselekmények miatt jogerős börtönbüntetését tölti, egy pedig eddig is házi őrizetben volt.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.