Hirdetés

Cioroianu: nem Erdélyt féltjük Koszovó ügyében

Bukarest nem Erdéllyel, hanem a szakadár Transznisztriával kapcsolatos félelmei miatt ellenzi Koszovó függetlenségének esetleges egyoldalú kikiáltását – jelentette ki tegnap Adrian Cioroianu New Yorkban. A román külügyminiszter annak kapcsán nyilatkozott a balkáni tartomány jövőjéről, hogy az International Herald Tribune napilap azt írta: Washington erőteljes nyomást gyakorol Romániára és Szlovákiára annak érdekében, hogy tegye félre a területén élő magyar kisebbségek autonómiatörekvéseivel szembeni ellenérzéseit, és fogadja el az EU koszovói rendezési tervét.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2007. szeptember 27., 00:002007. szeptember 27., 00:00

Cioroianu elmondta, Románia nem Erdélyre gondol, amikor ellenzi Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását, hanem az olyan, „lappangó konfliktus” jellemezte területekre, mint a szakadár Dnyeszter menti köztársaság vagy Bosznia-Hercegovina. A román külügyminiszter szerint fennáll a veszélye, hogy Koszovó esete precedenst teremt az általa említett tartományok számára. Traian Băsescu államfő egy nappal korábban, a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén arra intette a kormány képviselőit: ne habozzanak hangsúlyozni nemzetközi fórumokon Románia Koszovóval kapcsolatos álláspontját. Bukarest szerint az autonóm tartomány státusának meghatározásakor mindenképpen tiszteletben kell tartani a független, szuverén Szerbia területi épségét, a rendezési folyamat pedig nem teremthet precedenst a térség többi államában. Ezzel szemben Markó Béla RMDSZ-elnök a napokban úgy vélekedett: ha nem is szolgálhat analógiaként az erdélyi magyarság autonómiatörekvései számára, Koszovó kérdése azonban mindenképpen precedenst teremt.

Különben a szerb vezetők és a koszovói albánok képviselői homlokegyenest ellentétes szándékkal utaznak első, pénteken New Yorkban tartandó tárgyalásukra. Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök közölte: világosan meg akarják mondani, hogy a dél-szerbiai tartomány nem lesz független. Veton Suroi ellenzéki pártvezető, a koszovói küldöttség tagja ezzel szemben kijelentette, bármit javasoljon is a szerb kormány, az albánok nem fogadnak el semmit a függetlenségen kívül – még a 95 vagy 97 százalékos autonómiát sem.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés