Hirdetés

Börtönből házi őrizetbe került a gépeltérítéssel elfogott fehérorosz ellenzéki újságíró és barátnője

Bár Prataszevics korábban azt közölte, nem bántotta senki, a róla közölt felvételek ennek ellenkezőjéről árulkodnak •  Fotó: Képernyőkép

Bár Prataszevics korábban azt közölte, nem bántotta senki, a róla közölt felvételek ennek ellenkezőjéről árulkodnak

Fotó: Képernyőkép

A fehérorosz hatóságok a börtönből házi őrizetbe szállították Raman Prataszevics ellenzéki újságírót és barátnőjét, az orosz állampolgárságú Szofija Szapegát – közölte a BBC orosz nyelvű adása pénteken.

MTI

2021. június 25., 11:552021. június 25., 11:55

2021. június 25., 12:212021. június 25., 12:21

Az újságíró apja, Dzmitrij Prataszevics a televízónak elmondta, fia és barátnője Minszkben, két külön lakásban tartózkodnak. „Még mindig a hatóságok teljes felügyelete alatt állnak, nem ejtették az ellenük szóló vádakat” – jelentette ki, s hozzátette, hogy a hatóságok semmiféle tájékoztatást nem adnak a családnak Prataszevics állapotára vonatkozóan. A házi őrizetről szóló hírt megerősítette Szapega mostohaapja, Szergej Dugyics és a nő ügyvédje, Anton Gasinszki is, hozzátéve, hogy Szapegával a szülei csütörtökön találkoztak egy étteremben.

A fehérorosz hatóságok egyelőre nem kommentálták a BBC értesülését.

Hirdetés

Szvjatlana Cihanouszkaja, a Litvániába menekült fehérorosz ellenzéki vezető üdvözölte a hírt, de hangsúlyozta: ez nem jelenti az ügy végét. „A házi őrizet nem jelent szabadságot, még mindig vád alatt állnak, minden lépésüket figyelik. Ez pedig annyit jelent, hogy továbbra is túszok” – jelentette ki. Hozzátette, hogy kapcsolatban állnak a pár családtagjaival, és megerősítette, hogy a fehérorosz hatóságok nem adnak információt Prataszevicsről.

Jóllehet Prataszevics korábban azt közölte, jó egészségnek örvend, nem bántotta senki, és önként működik együtt a fehérorosz hatóságokkal, kijelentéseinek hitelességét sokan kétségbe vonták, hiszen őrizetben volt. A fehérorosz hatóságok május 23-án vették őrizetbe Prataszevicset, az országban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna 26 éves volt főszerkesztőjét és barátnőjét, miután bombafenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair ír légitársaság Athén-Vilnius járatát, amelyen utaztak.

Az őrizetbe vétel nemzetközi felháborodást váltott ki, és újabb szankciókat jelentettek be miatta Fehéroroszország ellen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést

A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést
2026. június 24., szerda

NATO-főtitkár: Románia a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni háborúját

Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.

NATO-főtitkár: Románia a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni háborúját
2026. június 24., szerda

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra

Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra
Hirdetés
Hirdetés