Hirdetés

Bocsánatot kért a város gyarmatosításban betöltött szerepéért Rotterdam polgármestere

Ahmed Aboutaleb •  Fotó: Wikipédia

Ahmed Aboutaleb

Fotó: Wikipédia

Ahmed Aboutaleb, Rotterdam polgármestere pénteken a városi közgyűlésen hivatalosan bocsánatot kért a város rabszolgaságban és gyarmatosításban játszott szerepéért – írta a helyi sajtó.

MTI

2021. december 10., 19:342021. december 10., 19:34

Az emberi jogok világnapján tartott beszédében a marokkói származású, munkáspárti Aboutaleb kijelentette: városvezető elődei kiemelkedő szerepet játszottak a holland gyarmatosításban, a rabszolgatartásban és – kereskedelemben.

Mint fogalmazott, „részben ők voltak felelősek a gyarmati elnyomásért, a Karib-térségtől Afrikán át Indonéziáig. A gyarmatosító múltnak nyomai érzékelhetőek a volt kolóniák mai kultúrájában, építészetében és társadalmában, az ott elkövetett atrocitások és durva emberi jogi jogsértések mély sebeket hagytak maguk után” – tette hozzá.

Hirdetés

A polgármester elmondta továbbá, hogy a városnak alapos kutatásra volt szüksége a gyarmati múltban betöltött szerepét illetően.

A rotterdami vezetés 2017-ben bízta meg a holland nyelvészeti, földrajzi és néprajzi intézetet a kérdés kutatásával, amelynek eredményei három könyvben jelentek meg. Ez a kutatás megállapította, hogy 1602 és 1795 között a Holland Kelet-indiai Társaság és a Nyugat-indiai Társaság vezetői a rotterdami városi tanácsban is fontos tisztségeket töltöttek be. Maga a tanács is befektetett ezekbe a kereskedelmi társaságokba, később pedig a magán rabszolga-kereskedelembe és az ültetvényekbe.

Aboutaleb bejelentette, hogy jövőre önkormányzata olyan helyi projektet indít el, amely Rotterdam gyarmati tevékenységeit tárja fel, az oktatás és kulturális párbeszéd révén.

A kezdeményezés keretében olyan rotterdami lakosok számára készítenek programokat, akiknek felmenői az egykori gyarmatokról származnak.

Idén júliusban egy másik holland nagyváros, Amszterdam vezetése is bocsánatot kért a holland rabszolga-kereskedelemben való részvételéért.

Mark Rutte ügyvivő holland miniszterelnök tavaly ugyanakkor visszautasította, hogy az egész állam nevében bocsánatot kérjen a gyarmati múlt miatt, arra hivatkozva, hogy „ez csak fokozná a holland társdalom megosztottságát.”

•  Fotó: Pixabay Galéria

Fotó: Pixabay

A holland birodalom a világ szinte minden pontján – Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában, valamint az indiai szubkontinensen és a karibi térségben is – rendelkezett kolóniákkal. A Holland Nyugat-indiai és a Kelet -indiai Társaság rabszolga-kereskedelme jelentősen hozzájárult az ország gazdasági világhatalmi státuszához a 17. században.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés