
Fotó: Pixabay
A belga kormány visszavonta a koronavírus-járvány megfékezésére nemrégiben bevezetett, szigorított korlátozó intézkedések egy részét, bizonyos feltételek mellett hamarosan újra megnyithatnak a mozik, a színházak és a koncerttermek – jelentette a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap.
2021. december 30., 09:322021. december 30., 09:32
A kormány egy héttel ezelőtt jelentett be szigorításokat, hogy megfékezzék a koronavírus omikron variánsának terjedését. Vasárnaptól a moziknak, színházaknak és koncerttermeknek be kellett zárniuk, és tilos volt minden olyan beltéri rendezvény megtartása, ahol több mint 200 ember vesz részt. A rendezvénysátorban tartott kültéri eseményeket is betiltották.
Annelies Verlinden belga belügyminiszter szerda kora esti sajtótájékoztatóján közölte: a kormány meghallgatta és megértette a kulturális szektor felhívását. A kormány úgy döntött, hogy a kulturális szektorra vonatkozóan visszaállítja azokat a feltételeket, amelyeket december 3-án szabott meg: ezek között szerepel, hogy a rendezvényhelyszínek legfeljebb kétszáz főt fogadhatnak és csak ülőhelyeken, az előadás ideje alatt pedig végig kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése – részletezte a belga miniszterelnöki hivatal sajtóközleménye. A napilap beszámolt arról is, hogy

Alexander De Croo belga miniszterelnök „kész megfontolni”, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást Belgiumban – közölte a La Libre Belgique című napilap hétfőn.
Az illetékes belga közegészségügyi intézet szerdai jelentése szerint folytatódott a koronavírus-fertőzés valamennyi mutatójának tíz napja kezdődött belgiumi csökkenése. Az elmúlt hét nap folyamán naponta átlagosan 6199 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 25 százalékos visszaesést jelent az előző hét adataihoz képest. A legmagasabb pozitivitási arányt, 16,1 százalékot a 0 és a 9 év közötti gyermekeknél jegyezték fel. A hatvan év feletti korcsoportnál ez a mutató 6,8 százalék volt, a többi korosztálynál pedig 12 százalék körül van – közölték.
Belgiumban naponta átlagosan 135 koronavírussal fertőzöttet szállítottak kórházba, 22 százalékkal kevesebbet, mint egy hete. Jelenleg 1903 embert ápolnak kórházakban koronavírus-fertőzés miatt, közülük a korábbi adatoknál 18 százalékkal kevesebben, 581-en részesülnek intenzív ellátásban. Naponta átlagosan 33 haláleset köthető a koronavírushoz, ez a mutató 11 százalékkal csökkent egy hét alatt.
A járvány kezdete óta 2 millió 62 ezer 836-an fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 28 250-en haltak meg a szövődményekben Belgiumban.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!