Balra tolódik Németország?

 Az SPD csaknem 5 százalékkal tudta növelni szavazótáborát 2010-hez képest, ami egyfajta megerősítése Hannelore Kraft miniszterelnök politikájának. Partnerei, a Zöldek valamelyest visszaestek, ám a két párt együttesen a voksok több mint 50 százalékát gyűjtötte be (39,1 + 11,3%).
Az SPD mellett a tartományi választás másik nagy nyertese a Szabad Demokrata Párt (FDP).

A liberálisok a tavalyi vesszőfutás után (személyi viták, kibukás öt tartományi parlamentből) kezdenek magukhoz térni. Schleswig-Holstein után egy héttel Észak-Rajna–Vesztfáliában is simán átugrották az 5 százalékos küszöböt (8,6), még javítva is két évvel korábbi eredményükön. A siker nagyrészt a listavezetőnek, a fiatal Christian Lindnernek köszönhető, aki öt hónapja lemondott az FDP főtitkári posztjáról, hogy kizárólag a tartományi pártszervezeten belüli munkára és a választásokra összpontosítson.

Korai öröm?

Lindner látványos sikerének tombolva örültek az FDP berlini központjában is, ám meglehet, hogy az öröm korainak bizonyul. A liberális párt visszakapaszkodása a sírgödör széléről megfigyelők szerint maga után fogja vonni a személyi viták újbóli fellángolását. Az egy évvel ezelőtt – Guido Westerwelle utódaként – pártelnökké választott, s azóta a népszerűségi listán egyre lejjebb csúszó Philipp Rösler napjai a főnöki székben alighanem meg vannak számlálva. Wolfgang Kubicki, az FDP veterán királycsinálója a schleswig-holsteini választás előtt határozottan kijelentette: májusban nem kerül terítékre a személyi kérdés.

A ZDF televízió felmérése szerint Rösler leváltása bizonyosra vehető. A megkérdezett választók 67 százaléka úgy véli, hogy az FDP elnöke már nem sokáig tarthatja pozícióját – mindössze 25 százalék bízik a vietnámi születésű politikus további karrierjében a liberális párt élén.

Két vesztes

A vasárnapi választásnak két egyértelmű vesztese van: a Baloldal pártja és a kereszténydemokraták (CDU). Előbbi esetében a másfél éve tartó belső viták és botrányok alapján előre megjósolható volt a kudarc; a párt gyászos eredménye (2,5%) azt jelenti, hogy a reformkommunisták kiestek a düsseldorfi tartományi gyűlésből. A márciusban lemondott társelnök, Gesine Lötzsch után valószínűnek tűnik a másik országos vezető, Klaus Ernst távozása is. Különösen abban az esetben, ha Oskar Lafontaine, az SPD-ből 13 évvel ezelőtt távozott és balszélre sodródott politikus úgy dönt: visszatér az országos politika színpadára. (Onnan 2009-ben lépett le, miután daganatos betegséget diagnosztizáltak nála.)

Míg a Baloldal esetében egy marginális pártról van szó, a CDU igazi nehézsúlynak számít a német pártok között. Ehhez képest a konzervatív párt csattanós pofont kapott vasárnap. Igaz, Észak-Rajna–Vesztfália mindig is inkább „szocdem terepnek” számított (2005-ben tudtak évtizedek óta először nyerni a „feketék”), s az előrejelzések ezúttal is SPD-sikerről szóltak.

De arról, hogy a CDU még a 30 százalékot sem éri el, mi több: 2010-es eredményéhez képest több mint nyolc százalékot veszít, a legborúlátóbbak sem álmodtak volna. Ám pontosan ez következett be. Az ARD tv kimutatása szerint a párt minden választói korcsoportban visszaesett. Még a legbiztosabb eddigi támogatói, a 60 évnél idősebb választók körében is 10 százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint 2010 májusában.

Az örök rivális SPD-t két évvel ezelőtt még orrhosszal előzték meg a kereszténydemokraták (34,6 és 34,5%). Ezúttal 13 százalékkal, turfnyelven szólva két testhosszal nyertek a szociáldemokraták, ami kiütéses győzelemnek minősíthető. Ebben pedig nemcsak a két listavezető, Hannelore Kraft (SPD) és Norbert Röttgen (CDU) eltérő megítélése játszott szerepet. Utóbbit eleve csak egy kisebbség tartotta alkalmasnak a miniszterelnöki posztra (18%), ám vasárnapi „leégése” alighanem a CDU alelnöki posztjáról való leváltását is maga után fogja vonni.

Bíznak Kraftban

Kraft a mostani diadal nyomán végleg belépett a szociáldemokraták potenciális kancellárjelöltjei közé (2013 őszén országos választások lesznek). Az Infratest intézet felmérése szerint a németek 41 százaléka tartja őt alkalmasnak arra, hogy Németország kancellárja legyen; az SDP választóinak körében ez az arány 62%. Megfigyelők a kampány során az oktatást és a munkahelyteremtést hangsúlyozó Kraft sikerében nem csupán a (tagadhatatlan) balra tolódás jelét látják, de azt is, hogy a választók a Merkel-féle megszorítások és költségvetési szigor helyett más politikát tartanak kívánatosnak: olyant, amely a válság leküzdése érdekében jobban tekintetbe veszi a szociális tényezőket.

Ezt a kancellárnak is szem előtt kell tartania, amikor kedden először találkozik Franciaország új, baloldali elnökével, François Hollande-dal, aki a fiskális EU-paktumnak növekedési paktummal való kiegészítését sürgeti.

A balra tolódás legbiztosabb jele, hogy a legnépesebb német tartományban a magukat polgárinak nevező pártok (amelyek 2009 óta a szövetségi kormánykoalíciót alkotják), tehát a kereszténydemokraták és a liberálisok együttesen alig 35 százalékot szereztek. Mi több: e két párt 2009 óta egyetlen német tartományban sem tudott többséghez jutni (a Saar-vidéken csak a Zöldekkel együtt voltak kormányképesek – ám ez a koalíció alig két év után felbomlott).

A baloldali többség akkor is tény, ha a Kalózpárt besorolásával bajban vannak a németországi megfigyelők. Joachim Paul, a „kalózok” észak-rajna–vesztfáliai listavezetője mindenesetre a ZDF-nek nyilatkozva leszögezte: pártjuk „konstruktív és kritikus” ellenzéke kíván lenni a második Kraft-kormánynak.