Hirdetés

Azonnal beadatná magának az oltást a spanyolok 72 százaléka

•  Fotó: Eureporter.co

Fotó: Eureporter.co

A spanyol lakosság 72,5 százaléka oltatná be magát azonnal koronavírus ellen – ismertette legújabb felmérésének eredményét az állami társadalomkutató központ (CIS).

MTI

2021. január 29., 13:582021. január 29., 13:58

Az oltási hajlandóság folyamatosan emelkedik, december elején a kutatásban megkérdezettek 32,5 százaléka mondta azt, hogy amint lehet, kéri a védőoltást. Carolina Darias, a szerdán kinevezett egészségügyi miniszter első sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:

a kormány továbbra is fenntartja azt a célkitűzést, hogy a nyáron 70 százalékos lesz az átoltottság a dél-európai országban.

Hirdetés

Több tartomány is jelezte, hogy a jelenlegi oltási ritmus mellett kivitelezhetetlennek tartja ezt az elképzelést, mivel vakcinahiány miatt az eddiginél kevesebb oltóanyagot tudnak beadni. A szaktárca vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: számítottak arra, hogy az első negyedévben korlátozott mennyiségű vakcina érkezik, ezért készítettek prioritási sorrendet az oltási menetrendben.

Mint mondta, a koronavírus elleni oltás egy hónapja vette kezdetét, és azóta már több mint 1,3 millió ember kapta meg az első dózist, 173 ezren pedig mindkét adagot.

„Minden egyes elért mérföldkövet értékelni kell” – fogalmazott.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatójának tájékoztatása szerint a fertőzés terjedésében mérséklődést mutatnak az adatok, a százezerre vetített esetszám 899-ről 889-re csökkent szerdához képest.

A szakember a terjedés további lassulását valószínűsítette, hozzátéve, hogy a kórházakban ez később tükröződik majd, a héten még a terhelés további fokozódása várható. Az egészségügyi intézmények kapacitásaik 24 százalékán látnak el Covid-betegeket, az intenzív osztályokon ez 42,8 százalék, míg öt tartományban meghaladja az 50 százalékot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés