Hirdetés

Az ír prímás bocsánatot kért a szexuális visszaélések eltussolása miatt

Bocsánatot kért az ír katolikus egyház feje, Sean Brady bíboros szerdán az áldozatoktól a gyerekekkel szemben egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések korábbi eltussolása miatt.

2010. március 17., 16:492010. március 17., 16:49

A bíborost heves támadások érték amiatt, hogy a 70-es években nem jelentette a rendőrségnek egy pedofil pap cselekedeteit. Az áldozatok szervezetei a lemondását követelték, amit ő eddig elutasított. Szerdai nyilatkozatában viszont már arra célzott, hogy \"megfontolja\" jövőjét.

\"Teljes szívemből bocsánatot akarok kérni mindazoktól, akiket mulasztásommal megbántottam\" - mondta Brady, az ír püspöki konferencia elnöke, Armagh érseke és egész Írország prímása az érseki székhelyén bemutatott szentmiséjén. \"Ha visszatekintek, szégyellem magam, hogy nem mindig tartottam tiszteletben azokat az értékeket, amelyekben hiszek\" - mondta a bíboros. \"Meg fogom fontolni, amit a visszaélések sértetteitől hallottam\" - tette hozzá.

Brady a 70-es években papként jelen volt, amikor egy Brendan Smyth nevű pap által molesztált két gyereket Kilmore egyházmegyében arra vettek rá, hogy \"hallgatási fogadalmat\" tegyenek. Smyth-t a 90-es években 40 éves papi működése alatt összesen 20 gyermekkel szemben elkövetett szexuális visszaélés miatt elítélték. Börtönben halt meg 1997-ben.

XVI. Benedek pápa február közepén a Vatikánba rendelte az írországi püspököket, hogy kifejtse előttük véleményét a római katolikus egyház számára rendkívül szégyenteljes írországi gyermekzaklatási ügyekről. A kétnapos találkozó után kiadott vatikáni nyilatkozat \"förtelmes bűnnek\" nevezte a papok által gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket. A pápa felszólította a püspököket, tegyék meg a konkrét intézkedéseket, hogy helyreállítsák az egyház erkölcsi és szellemi hitelét, amelyet beszennyezett a pedofil botrány. Ugyancsak elítélte, hogy az írországi egyházi hierarchia nem lépett fel kellő eréllyel a szexuális visszaélésekkel szemben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés