Hirdetés

Az 1989-es romániai forradalomra emlékeztek Brüsszelben

Húsz évvel a közép- és kelet-európai rendszerváltozások után, az Európai Unió Lisszaboni Szerződéssel életbe lépő reformjai nyomán arra kell törekedni, hogy az uniós politikában bekövetkezzék az áttörés a kisebbségi kérdésben és a kommunizmussal való szembenézés kérdésében – jelentette ki Tőkés László püspök, romániai magyar néppárti EP képviselő a romániai forradalom 20. évfordulójára rendezett brüsszeli konferencia előtt tartott sajtótájékoztatóján.

MTI

2009. november 17., 17:032009. november 17., 17:03

„Az emberi jogok közhelyszerű, pragmatikus emlegetése ezen a téren nem jut el a konkrét valóságig, farizeusi prédikációra emlékeztet” – fogalmazott Tőkés. Most viszont meglátása szerint „növekszik az érdeklődés a kisebbségi kérdés iránt, megnyílik az út a kollektív jogok felőli megközelítés előtt, és ... a posztkommunista rendszerek fékező hatása gyengül”. „Minekutána odahaza megvívtuk a harcunkat, itt is nagyobb esély lesz a nyitásra” – emelte ki Tőkés László.

Az EP Antall József épületszárnyában rendezett tanácskozás címére utalva elmondta: hosszú az út Temesvártól Brüsszelig, hosszú az üldözött kispap útja Temesvártól az EP képviselői tisztségéig, és hosszú az az út, amelyet Romániának, Magyarországnak és a volt szovjet tömb többi országának meg kell tenniük a formális EU-csatlakozáson túlmenően azért, hogy valóban az egyesült Európa tagjaivá váljanak. „Folytatnunk kell, ami 20 éve elkezdődött, a rendszerváltás folytonosságában kell gondolkoznunk” – fejtette ki Tőkés László.

Részt vett a tanácskozáson Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament előző elnöke is, aki egyebek között szintén arról beszélt, hogy Európában a rendszerváltásokat övező reformfolyamat még nem fejeződött be, a „gyógyulás időszaka” még tart. Emlékeztetett arra is, hogy más országok átalakulásával ellentétben a romániai rendszerváltás nem volt vértelen.

Schmitt Pál (Fidesz), az EP alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában más országoknál kegyetlenebb volt a diktatúra, és keményebbnek bizonyult lerázni a béklyóit is. Mint mondta, a konferencia felhívja a figyelmet az őshonos magyarság azóta is megoldatlan problémáira is.

Szájer József, a Fidesz EP-delegációjának vezetője egyebek között arról beszélt, hogy nem helyes automatizmusról és dominó-elvről beszélni a kommunizmus megdöntésének esetében, mert az minden országban belülről indult ki.

A tanácskozás szinte minden felszólalója méltatta Tőkés László személyes szerepét az 1989-es romániai történésekben. Pöttering szerint a püspöknek Európa és az emberi jogok általában is sokat köszönhetnek, míg Szájer József arról beszélt, hogy Tőkés érdemei a lengyel Lech Walesáéval és a cseh Václav Havelével hasonlíthatók össze.

Szájer azt is bejelentette, hogy decemberben Tőkés László kapja meg az Európai Néppárt EP-képviselőcsoportjának idei Robert Schuman érdemérmét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés