
Fotó: Videófelvétel
A magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezetet népszerűsítő anyagokat találtak a németországi Würzburgban pénteken történt késes támadás feltételezett elkövetőjénél – jelentette a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
2021. június 27., 16:122021. június 27., 16:12
2021. június 27., 16:122021. június 27., 16:12
A lap értesülései szerint a szomáliai származású gyanúsított mindkét mobiltelefonján és a szállásán is iszlamista propagandaanyagokat találtak. A 24 éves férfi 2015-ben érkezett Németországba menedékkérőként. Úgynevezett oltalmazotti jogállást kapott, ami azt jelenti, hogy nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de Németországban maradhat és nem küldhetik vissza a hazájába súlyos sérelem – például halálbüntetés vagy embertelen bánásmód – veszélye miatt.
Ismerősei szerint barátságos volt, de az utóbbi hónapokban megváltozott. Nagyjából fél éve egy dühkitörés miatt pszichiátriára került. Négy heti kezelés után bocsátották haza. A pénteki támadás előtt néhány nappal ismét pszichiátriára szállították, mert a würzburgi belvárosban megállásra kényszerített egy autót, majd beült és azt mondta a sofőrnek, hogy vigye „asszonyföldre” – írta a Bild am Sonntag.
A kórházból egy nap után hazabocsátott férfi a nyomozás első megállapításai szerint péntek délután egy belvárosi áruházban magához vett egy kést és leszúrt három nőt, majd távozott az épületből és az utcán rontott rá nőkre. Az ámokfutásnak járókelők vetettek véget. A késelőt többen közrefogták és megpróbálták ártalmatlanítani. Végül rendőrök terítették le egy comblövéssel. Állapota nem életveszélyes. Szombaton előzetes letartóztatásba helyezték.
Több német lap hősnek nevezte a gyanúsítottal szembeszálló járókelőket. A beszámolók szerint volt köztük egy menedékkérő is, egy 42 éves iráni kurd férfi, aki 2019-ben érkezett Németországba.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!