Hirdetés

Az eddigi legszigorúbb korlátozások bevezetését tervezi a cseh kormány

•  Fotó: Praguemorning.cz

Fotó: Praguemorning.cz

Az eddigi legszigorúbb korlátozások bevezetését tervezi a cseh kormány. A helyi sajtóban csütörtök reggel megjelent értesülések szerint az élelmiszerboltokon, drogériákon és gyógyszertárakon kívül bezárnák az összes üzletet, a szolgáltatásokat, az iskolákat, és jelentősen korlátoznák a lakosság szabad mozgását.

MTI

2021. február 25., 10:362021. február 25., 10:36

Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter a közszolgálati hírtelevíziónak megerősítette: a kormány kérni fogja a parlamenttől, hogy a szombaton éjfélkor lejáró szükségállapotot további egy hónappal hosszabbítsa meg. „A tervbe vett óvintézkedések egy része csak szükségállapot idején vezethető be” – mutatott rá Hamácek. A várható intézkedéseket nem kívánta pontosítani, mert szerinte erről az éjjeli rendkívüli kormányülésen még nem született végleges döntés, és az elképzeléseket előbb meg akarják vitatni az ellenzékkel.

Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke azt mondta, értik, hogy a helyzet komoly, de a kormány intézkedéseit csak úgy tudják elfogadni, ha azokat a miniszterek alaposan megindokolják.  Bejelentették, hogy a cseh kormány csütörtökön este újabb rendkívüli tárgyalásra ül össze.

Hirdetés

A kabinet már az éjjel utazási tilalmat rendelt el egy tucatnyi afrikai és dél-amerikai országba, amelyekben megjelent a koronavírus dél-afrikai mutációja.

A Nova kereskedelmi televízió úgy értesült, hogy márciusban három hétre teljesen bezárnák az összes iskolát, óvodát, szállodát, a szolgáltatásokat és az üzleteket. A lakosság mozgását az egyes régiókra korlátoznák, kivételt a munkába járás és az orvosok felkeresése jelentene.

Csütörtök reggeltől a csehországi üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön és az egészségügyi intézetekben legalább FFP2 kategóriájú légzésvédőt kell viselni.

Csehországban szerdán 13 657 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a szűrések, ami 2700-zal több az egy hete regisztráltnál. A kórházakban mintegy 7000 covidos beteg fekszik, közülük 1400 állapota súlyos.

Jan Blatny egészségügyi miniszter elismerte, hogy a cseh kórházak teljesítőképességük határán mozognak.

A járványhelyzet további romlása a következő hetekben a kórházi ellátás összeomlását vonhatja maga után. A kórházak többsége az akut esetek kezelésén kívül gyakorlatilag már minden más szolgáltatást leállított. A legfőbb problémát az egészségügyi személyzet leterheltsége jelenti – mutatott rá a miniszter. Megerősítette, hogy a speciális covidos és az intenzív osztályok ágykapacitása is gyakorlatilag felső határához érkezett. Szerdán az ágyak csak mintegy 15 százaléka volt szabad.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés