Janez Podobnik szlovén környezetvédelmi miniszter, saját kollégáival folytatott luxembourgi megbeszélésére érkezve elismerte, hogy a szlovén atomenergia-hivatal először hibázott. Podobnik szerint emberi mulasztásról volt szó, amelyért a hivatal már bocsánatot kért. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szlovéniai képviselete csütörtökön arról számolt be, a ljubljanai hatóságok nem kérték, hogy az ügynökség szakértői ellenőrizzék a krskói erőművet.
Az Európai Bizottság szerda este jelentette be, hogy értesítést kapott Szlovéniából: folyadék szivárog a Ljubljanától délnyugatra fekvő krskói atomerőmű fő hűtőrendszeréből. A tájékoztatás szerint veszélyes anyag jelenlétét a közelben nem észlelték. Brüsszel értesítette a tagországokat az esetről. A szlovén–horvát határ közelében fekvő atomerőmű vezetősége még szerda este közölte, hogy az atomreaktort megelőzés céljából leállították, lefojtották, mégpedig a hiba okának feltárása és a javítás elvégzése érdekében. A szakemberek csütörtökön a reaktor kihűlését várták. Horvátországban és Olaszországban csütörtökön normális sugárzási szintet mértek, azaz nem tapasztalták a radioaktivitás emelkedését – közölték a két ország hatóságai. A nyugtatgató nyilatkozatok ellenére Olaszországban újra vita robbant ki az atomenergia felhasználásáról annak hívei és ellenzői között.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.