2010. április 07., 16:552010. április 07., 16:55
Claudio Cordone, az Amnesty International ügyvezető főtitkára a felhívásban kiemeli: annak ellenére, hogy az európai romák milliói széleskörű diszkriminációtól szenvednek, az EU elmulasztja a felelősségre vonást, amikor a tagállami hatóságok nem tesznek eleget kötelezettségeiknek.
Az uniós vezetőknek konkrét akciótervet kell elfogadniuk a roma közösségek elleni emberi jogi visszaélések kezelésére, szót kell emelniük a rasszista támadások és a gyűlöletbeszéd ellen. Emellett konkrét intézkedéseket kell tenniük az olyan területeken megnyilvánuló diszkrimináció felszámolására, mint a lakhatás, az oktatás, az egészségügyi ellátás és a foglalkoztatás - áll az AI szerdai londoni felhívásában.
Az emberi jogi szervezet külön kitér a romák kényszer-kilakoltatására. Az állásfoglalás szerint a roma közösségeket gyakran megfelelő értesítés, előzetes konzultáció, és más lakáslehetőség felkínálása nélkül dobják ki addigi lakhelyeikről. Ennek következményeként a kényszer-kilakoltatottak sok esetben hajléktalanná válnak, vagy nyomorúságos lakás- és életkörülmények közé kerülnek.
Az Amnesty International Bulgáriát, Görögországot, Olaszországot, Romániát és Szerbiát nevezte meg azon országok között, amelyekben a szervezet romák kényszer-kilakoltatását dokumentálta.
Az AI megemlíti, hogy a romániai Csíkszereda központjából néhány éve száznál több romát költöztettek ki. Legtöbbjüket a város külterületén lerakott fémkonténerekben, egy szennyvízkezelő telep mögött helyezték el, azon a 300 méteres védőzónán belül, amelynek a szennyvíztelepet a román törvények szerint el kell választania a lakott területektől, a mérgező anyagok jelentette veszély miatt. Az áttelepített romák megpróbáltatásai hat éve tartanak - áll az ismertetésben.
A romániai romák kényszer-kilakoltatásáról az Amnesty International már januárban külön 12 oldalas tanulmányt tett közzé, amelyben felszólította a román hatóságokat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az évek óta ilyen veszélyes körülmények között élők elköltöztetését ezekről a helyekről.
A szerdai londoni felhívás szerint a roma emberek európai állampolgárok, és nem lehetséges, hogy a XXI. századi Európában másodosztályú polgárok éljenek.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.