Hirdetés

Amerikai segítséggel próbálják elfogni a kislétai romák támadóit

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda munkatársai is Magyarországra utaztak, hogy segítsenek magyar kollégáiknak a romák ellen elkövetett támadások elkövetőinek felderítésében.

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 06., 11:232009. augusztus 06., 11:23

Három napot töltött Budapesten az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodájának (FBI) két munkatársa, hogy segítse a magyar rendőrök munkáját a romák elleni támadások ügyében – közölte tegnap a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az NNI közleménye szerint a két szerv „évek óta magas szinten dolgozik együtt”. Az NNI kért és kapott segítséget az FBI-tól a romák ellen elkövetett támadások ügyében. Ennek részeként az FBI Viselkedéselemző Részlegének két munkatársa érkezett Budapestre júliusban, akik megkezdték a romák sérelmére elkövetett támadások vizsgálatát.

Az FBI munkatársai – az ügyben dolgozó rendőri vezetőkkel és nyomozókkal közösen – három napot töltöttek Budapesten „és ez a munkakapcsolat, együttműködés azóta is folyamatos”. „Az FBI Viselkedéselemző Részlegének munkatársai olyan elsődleges véleményt fogalmaztak meg, amely már most is előremozdította a felderítést, továbbá a nyomozás során hiányosságokat nem tártak fel” – tartalmazza az NNI közleménye, amely azonban a folyamatban levő közös munkára hivatkozva az együttműködésről további részleteket nem kívánt megosztani a közvéleménnyel. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter személyesen kezdeményezte, hogy az FBI-tól kérjen segítséget a magyar rendőrség a romák elleni gyilkosságok felderítésében. A miniszter ezt május 4-én jelentette be. Akkor úgy fogalmazott: „valami olyasmi történik, ami a magyar kriminalisztika történetében azt hiszem, hogy egyedülálló: egy nagyon súlyos bűncselekmény-sorozat, olyan elkövetési móddal, amilyennel eddig még nem találkoztunk”. Az Egyesült Államok rendelkezik a szükséges tapasztalatokkal, van olyan speciális tudása például a pszichológiai profilalkotásban, ami gyorsíthatja az elkövetők kézre kerítését – fűzte hozzá.

Az FBI-nyomozók munkájáról Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány korábban azt mondta, az FBI nyomozói áttekintik azt az anyagot, amelyet magyar kollégáik feltártak. Ennek eredményeként tovább szűkülhet „az elkövetői profil”, többi között a pszichológiai személyiségjegyek alapján. A tavaly július óta tartó bűncselekmény-sorozatnak eddig 55 sértettje van, közülük hatan életüket vesztették. Legutóbb hétfőre virradóra Kislétán egy 45 éves roma nőt lőttek agyon, 13 éves gyermekét pedig életveszélyesen megsebesítették. Kórházi források tegnap közölték, a lány állapota továbbra is stabil. Tegnap délelőtt esett át a lány egy kisebb altatásos műtéten, melynek során ellátták sebeit. Bencze József tegnap bejelentette: a Kislétán használt egyik fegyverrel két korábbi helyszínen is lőttek már.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés