2009. március 30., 09:232009. március 30., 09:23
Az 1989. február 26-án megalakult KMKSZ ünnepi rendezvényének részvevőit köszöntve Orbán Viktor a legutóbbi magyarországi fejleményekre utalva kijelentette: „a változás úton van, és hamarost meg is fog érkezni”. Ez pedig azt a reményt táplálja – tette hozzá a politikus –, hogy nincs messze az idő, amikor a státustörvényt majd ismét módosítja a magyar Országgyűlés, és visszaírják azt a mondatot, amelynek törlése árulás és önfeladás, amely mondat úgy hangzik: a magyar nemzet létezik.
A Fidesz elnöke – emlékeztetve a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazásra – kifejtette: akkor mégiscsak az igenek voltak többségben, és ha van egy rendes, becsületes népképviselete a magyarországi magyaroknak, akkor egy ilyen népszavazás eredményét – függetlenül attól, hogy az nem kényszerítő erejű – a demokrácia szokásaihoz híven, irányadó politikai tényként veszi figyelembe.
Mivel itt erkölcsi tényről van szó, amely súlyosabb, mint a politikai tény, „ezért most már csak egy olyan parlamentre van szükség, amely ezt tudomásul veszi, és a szükséges törvényt megalkotja, mint ahogy mi készen is állunk arra, hogy ezt a törvényt megalkossuk”. A magyar nemzet újraegyesítése ugyanis egyik alappillére a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség programjának – hangsúlyozta a magyar politikus. A KMKSZ és a Fidesz megalakulását felelevenítve Orbán kifejtette: sokan úgy érzik, hogy ismét ott tartunk, ahol húsz éve, mert Magyarországon „ma ismét azok vannak hatalmon, akik két évtizeddel ezelőtt is tönkretették, a csőd szélére vitték a hazánkat”.
És akárcsak akkor – folytatta –, „most is, miközben próbálnak kihátrálni a számonkérés elől, és próbálják szétteríteni a felelősséget, megosztani az embereket, igyekeznek elkerülni a demokratikus választásokat”. Orbán hangsúlyozta: az anyaország nagy bajban van ugyan, de a Fidesz rendelkezik olyan szellemi erőkkel, amelyekkel képes kivezetni az országot és a Kárpát-medencei magyarságot a súlyos helyzetből.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.